Külföldi cégvásárlásra alapíthat társaságot Szijjártó

A kormány megbízta a külgazdasági és külügyminisztert, hogy alapítson egy olyan céget, amelynek a feladata részesedés vásárlása külföldi társaságokban.
Németh Géza, 2020. augusztus 8. szombat, 17:58
Fotó: AFP

A Magyar Közlönyben megjelent határozatban a kormány egyetértett azzal, hogy a külgazdasági és külügyminiszter tulajdonosi joggyakorlása alatt - a feladat- és hatáskörébe tartozó feladatok megvalósításának támogatására -  megalapításra kerüljön, az állam 100 százalékos tulajdonában álló zártkörű részvénytársaság. Ennek elsődleges feladata az állam befektetéseivel, elsősorban külföldi társasági részesedés vásárlásaival kapcsolatos tranzakciókban történő közreműködés.

Az alapítás 120 millió forintba kerül, ebből 5 millió a jegyzett tőke, 115 millió forint pedig az alaptőkén felüli vagyonba történő tőkejuttatás.

Indoklást a határozat nem tartalmaz. Viszont a kormány és Orbán Viktor miniszterelnök is egyre többet beszél arról, hogy a magyar cégektől azt várja a kormány, hogy külföldről annyi pénzt utaljanak haza, amennyit a külföldi cégek kivisznek innen. Erről a kormányfő először a tavalyi gazdasági évértékelőjében említette, de akkor már egyértelmű célként tűzte ki. Azóta egy újabb a külföldi terjeszkedés felé mutató lépés az, hogy július végén Szijjártó Péter külügyminiszter bejelentette, hogy újabb támogatási programot indít a kormány magyar vállalkozások külföldi termeléskapacitásának fejlesztésére. Erre 23 milliárd forintot csoportosítanak át.

Az viszont, hogy az állam vásároljon új céget, egyelőre új elem, még ha arra voltak is tervek, hogy Triesztben a külügy felügyelete alá tartozó Adria Port Zrt. szerezze meg a kikötői koncesszió jogát.

Arról külföldön - főként Szlovéniában és Romániában - a helyi sajtó már többször cikkezett, hogy a magyar állam megjelenhet akár stratégiai cégek felvásárlásánál.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

narancsragacs, 2020.08.08 20:23

És Kaya Ibrahimot beveszik a buliba Josip Tot- tal együtt ?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html