A magyar-kormány decemberben minden magyar nyugdíjasnak 10 ezer forint értékben folyósított Erzsébet utalványt. Nem csak a Magyarországon, de a külföldön élő nyugdíjasoknak is postázták a csak Magyarországon felhasználható utalványokat.

Az Országos Nyugdíjfolyósító Intézet a világ 72 országába 32 500 magyar nyugdíjasnak postázta a készpénhelyettesítőket, ennek értéke 325,5 millió forint volt, míg a postaköltség 52,2 milliót tett ki. Korábban Rétvári Bence, az Emberi Erőforrás Minisztériumának államtitkára, azzal magyarázta ezt az intézkedést, hogy ha a nyugdíjasok hazalátogatnak, akkor fel tudják használni az utalványokat.

Most Mesterházy Attila, MSZP-s képviselő az döntés értelmét firtatta egy a parlamenti hivatalos kérdésben. Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára a válaszában közölte, hogy amennyiben a külföldön élők nem kapják meg az utalványokat, úgy hátrányt szenvedtek volna, vagyis méltánytalan helyzetbe kerültek volna.

Az államtitkár szerint az Országos Nyugdíjfolyósító Főigazgatósághoz olyan megkeresések érkeztek, amelyben a külföldi nyugdíjasok kifejezetten reklamáltak a 10 ezer forintos utalványokért, amelyben jelezték, hogy azt a magyarországi látogatásukon szeretnék felhasználni.