Külföldre megy Orbán

Hivatalos látogatásra Törökországba utazik kedd délután Orbán Viktor kormányfő, akit szerdán fogad a török köztársasági elnök és a kormányfő is - közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-vel.
MTI, 2013. december 17. kedd, 15:41
Fotó: Napi.hu

Havasi Bertalan tájékoztatása szerint az Orbán Viktor vezette magyar delegáció kedd este érkezik Isztambulba. A küldöttségben van több kormánytag, így Varga Mihály nemzetgazdasági, Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési, Balog Zoltán emberierőforrás-, Fazekas Sándor vidékfejlesztési, és Pintér Sándor belügyminiszter, valamint Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára.

A török nagyvárosban kedd este Orbán Viktor megnyitja a magyar kulturális intézetet és kereskedőházat, majd a miniszterelnök jelenlétében több megállapodást is aláírnak a két ország képviselői. Ezek között lesz az isztambuli magyar-török kereskedőház megalapításáról szóló, több vállalatközi egyezmény és a vízumeljárás könnyítését lehetővé tevő dokumentum is.

Szintén még az este folyamán a miniszterelnök beszédet mond a török-magyar üzletember-találkozón.

Szerdán Orbán Viktort audiencián fogadja I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka, majd a miniszterelnök délelőtt előadást tart a Marmara Egyetemen Magyarország és Európa egy változó világban címmel.

Ezt követően a magyar delegáció Ankarába utazik, ahol a kormányfő megkoszorúzza az Atatürk-mauzóleumot, majd az ankarai magyar-török üzletemberfórumon is felszólal.

Délután Orbán Viktort fogadja Abdullah Gül köztársasági elnök, Cemil Cicek nemzetgyűlési elnök és Recep Tayyip Erdogan kormányfő. Utóbbi találkozón a magyar és a török politikai élet vezetőinek részvételével megalakul a magyar-török stratégiai együttműködési tanács. A két kabinet képviselői ezután egyebek mellett energetikai, környezetvédelmi, oktatási, kulturális, vízügyi, vasúti és biztonsági együttműködési megállapodást írnak alá - közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

rotaryfun, 2013.12.17 23:34

A régi vicc jut eszembe mikor a "szeretett" anyóst látja a vő biciglizni. Hová megy mama ? - A temetőbe fiam.
-És a biciklit ki fogja visszahozni ?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Abbe, 2013.12.17 22:36

@acdc: Nem Kassával van a baj, szép város lenne az, csak nem a mienk már az a baj

Szung Ce szerint aki fegyveres összecsapásba keveredik az mérlegelje azt a lehetőséget is, hogy veszít...A vesztesnek joga van morgolódni, és kötelessége sarcot fizetni...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

acdc, 2013.12.17 22:03

@Zodiakus: 2008-ban voltam kirándulni Kassán.
Volt pofájuk a tótoknak 1 eurót kérni fejenként azért, hogy Rákóczi sírjára koszorút tehessünk.
Természetesen számla nélkül, de remélem szívgyógyszerre kellett neki.
Ami a templomban megy az meg szimpla történelemhamisítás.
Nem Kassával van a baj, szép város lenne az, csak nem a mienk már az a baj.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Zodiakus, 2013.12.17 21:49

@bogyu: Elvihetnék Rodostóba is!
Oda nem!!!Ott olyan hatalmas magyar élt aki vagyonát,életét adta a magyar szabadságért.II.Rákóczi Ferenc emléke fényes csillag a mi hányatott,nem egy szerencsés történelmükben.
Kár hogy Kassán van eltemetve.A hamvait haza kéne hozni onnan.Elvégre ő azon kevesek egyike akik megérdemlik a hazai földet.Ez a mai politikusokról már nem mondható el.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

RealMan, 2013.12.17 20:47

Ajjaj, ennyi vezető repül, repül...mi van ha lezuhannak?? :)
Mi lenne - emléknap.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html