Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Kúrián már vizsgálják a budapesti hajókatasztrófában érintett ukrán kapitány óvadékának ügyét. Darák Péter ennek jogi hátteréről a műsorában elmondta: a büntetőeljárási törvény vezette be a bűnügyi felügyelet fogalmát. Ez a jogszabály ismeri az óvadék intézményét is.

Az óvadék intézménye tulajdonképpen egy olyan, a bíróság által meghatározott pénzösszeget jelent, amelynek az a célja, hogy elősegítse a bűnügyi felügyelet magatartási szabályainak megtartását, illetve a terhelt eljárási cselekményeken való jelenlétét.

Tehát arra motiválja, hogy ezeket a szabályokat betartsa, mert egyébként az óvadékot elveszti, ha ezeket a magatartási szabályokat megszegi.

Ennek az összegnek az alsó határa 500 ezer forint, ehhez képest a több milliós, 10 millió fölötti összeg már kiugrónak számít, és adott esetben alkalmas lehet arra, hogy a terheltet a büntetőeljárás alatt arra ösztönözze, hogy betartsa a magtartási szabályokat, ne tűnjön el, álljon a nyomozóhatóság, a bíróság rendelkezésére.

Darák Péter hozzátette, hogy a törvény szerint az óvadék megállapításakor figyelembe kell venni a bűncselekmény súlyát is, ez a Habelány esetében kivételesen nagy, hiszen 28 embert halálát eredményezte. Természetesen a tragikus esemény és annak büntetőjogi minősítése az egymástól eltérő dolog. Nyilvánvalóan ilyesmi indokolhatta az alsófokú bíróságnak azt a döntését, hogy az óvadékot elegendőnek találta.

A Kúria döntése arra ad majd választ, hogy az ukrán hajóskapitánynak nem ér-e meg minden pénzt, hogy elszökjön a várhatóan nagy büntetés elől. Ezt a Kúria rövidesen el fogja dönteni, egy olyan eljárásban, ami a konkrét ügyre már nem hat ki. Hiszen a legfőbb ügyész csak a törvényesség érdekében, tehát elvi megállapítás céljából nyújtotta be az erre vonatkozó indítványt.

A legfőbb ügyész korábban azért fordult jogorvoslatért a Kúriához, mert törvénysértőnek tartja azt, hogy az ukrán kapitányt nem tartóztatták le, hanem óvadék ellenében bűnügyi felügyelet alá helyezték.