A Kúria honlapján olvasható döntés eltiltja a további jogsértéstől Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatát. A kúriai döntés előzménye, hogy egy magánszemély kifogást nyújtott be március 11-én a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei 1. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottsághoz azzal, hogy a nyíregyházi önkormányzat februárban plakátkampányba kezdett, amely megjelenésével és időzítésével is a Fidesz jelöltjeinek kampányát erősíti, ezért jogsértő.

Az egyéni választókerületi bizottság, majd az NVB is elutasította a beadványt, ezután a kérelmező felülvizsgálati kérelemmel fordult a Kúriához, amelyben többek között arra hivatkozott, hogy a Fidesz-KDNP jelölő szervezet és Petneházy Attila országgyűlési képviselőjelölt óriásplakátja közelében elhelyezett önkormányzati óriásplakátok sértik a esélyegyenlőséget, valamint a kampányfinanszírozásra vonatkozó törvényt. Álláspontja szerint közpénzből finanszírozta a nyíregyházi önkormányzat "a szinte azonos sárga, jellemzően narancssárga fideszes színvilággal megegyező önkormányzati plakátokat". Az eljárás kezdeményezője szerint kampányidőszakban a nyíregyházi önkormányzat önreklámozása alkalmas a választói akarat befolyásolására.

A Kúria a kampányfinanszírozásra vonatkozó hivatkozást bizonyítékok hiányában nem fogadta el, azonban leszögezte, hogy az NVB álláspontjával ellentétben a nyíregyházi önkormányzat kifogásolt tevékenysége kampánynak minősül. A legfelsőbb bírói fórum döntése szerint az új szabályozás "a korábban hatályos eljárási törvénnyel szemben a kampánytevékenység körébe von minden olyan tevékenységet, amely alkalmas a választói akarat befolyásolására, függetlenül a tevékenységet folytató személyétől. (...) Választási jogszabálysértés nem csak kampányeszközökkel és a jelöltek, jelölő szervezetek tevékenysége által valósítható meg."

Mindezek alapján a Kúria kimondta, hogy a nyíregyházi önkormányzat kifogásolt tevékenysége kampánynak minősül, ugyanis alkalmas a választói akarat befolyásolására.
A legfelsőbb bírói fórum a választási eljárásról szóló törvényre hivatkozva arra figyelmeztetett: "A demokrácia egészséges működése nem képzelhető el politikai pluralizmus és a pártok politikai küzdelemben való esélyegyenlősége nélkül. (...) Az önkormányzat - mint közhatalommal bíró szervezet - nem vehet részt a pártok országgyűlési mandátumért folytatott küzdelmében sem valamely jelölt, jelölő szervezet mellett, sem ellene. (...) Az állam, illetve a közhatalommal rendelkező önkormányzat a ténylegesen kialakult versenyhelyzetet nem befolyásolhatja".

A Kúria szerint jelen ügyben az állapítható meg, hogy amikor az önkormányzat saját eredményét tartalmazó plakátja az országgyűlési választásokon induló jelölt plakátja mellett áll, vagy azzal vizuálisan érintkezik, ez közvetlen befolyással bír a felépítés és a színhasználat miatt az országgyűlési képviselő jelölését népszerűsítő plakáttal. Az önkormányzat által közzétett plakát felerősítő módon hat a jelölt esélyeire, szemben más jelöltekkel, akik mögött az önkormányzat által közzétett plakát ilyen hatást nem vált ki.
A Kúria ugyanakkor kitért arra is, hogy a nyíregyházi önkormányzat tevékenységét, elért eredményeit a választópolgárok elé tárhatja, sőt, a helyi választópolgárok tájékoztatása az önkormányzat eredményeiről egyfajta kötelezettségnek is tekinthető.

A Kúria másik pénteki döntése az NVB határozatát ugyancsak megváltoztatva kimondta, hogy a Nyíregyházi Napló című időszaki kiadvány március 7-ei száma az országgyűlési képviselőválasztáson induló jelölttel kapcsolatos cikkek, valamint a nyíregyházi önkormányzat eredményeit népszerűsítő hirdetés közzétételével összességében megsértette a választási eljárásnak a jelöltek és jelölő szervezetek közötti esélyegyenlőségére vonatkozó alapelvét.

A Kúria ebben a döntésében a Nyíregyházi Naplót tiltja el a további jogsértéstől, és kötelezi, hogy a döntés rendelkező részét a legközelebbi számban, a jogsértő közléshez hasonló módon tegye közzé.