A kerti kutak ügyében fontos bejelentést tett a kormány

Egyeztettek Bándi Gyula ombudsmannal a vízgazdálkodási törvény módosításáról, amely a kormány álláspontja szerint előrelépést jelent a korábbi helyzethez képest. A 20-30 évvel korábban ásott kutak kapcsán látják a problémát, de nem terveznek lépni - fogalmazott Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a csütörtöki kormányinfón.
Szabó Dániel, 2021. január 14. csütörtök, 11:50
Fotó: Getty Images

Az országgyűlés még 2020-ban módosította a vízgazdálkodási törvény fúrt kutakra vonatkozó szabályozását, így meghosszabbodott az engedély nélkül létesített, mezőgazdasági öntözésre használt kutak bejelentési kötelezettségének határideje.

Eredetileg a vízjogi fennmaradási engedély beszerzését 2020. december 31-ig kellett volna megtenni, azonban a határidőt kitolták 2023. év végére. Az új kutak létesítését is egyszerűsítette a kormány egy világosabb igénybejelentővel, tehát kevesebb költséggel és adminisztrációval lehet így vizet nyerni az öntözéshez.

Pándi Gyula ombudsman, a jövő nemzedékek szószólója bár örült, hogy változik a vízgazdálkodási törvény, például szigorúbb feltételekhez köti a mélységi fúrásokat, valamint bizonyos területeken nem engedélyezett a kútfúrás, hiányosságokat is lát: már korábban jelezte, hogy sok 20-30 évvel ezelőtt ásott kút van, amelyek regisztrációja nem teljes, akár rossz helyen is lehetnek, ezek helyzetét a jogszabály nem is rendezi megnyugtatóan. A törvényben egyetlen szó sem esik továbbá arról, hogy bárki is ellenőrizné az 50 méteres kútmélység betartását.  Így Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterhez szegezték a kérdés, hogy nyitott-e a kormány arra, hogy a jövőnemzedékek szószolójának észrevételei alapján módosítsák a vízgazdálkodási törvény kutakról és azok fúrásról szóló részeit.

"Értem, hogy valaki előrelépésnek tekinti a jelenlegi szabályozást, és azt is, ha valaki szerint még nagyobbat előre lehetett volna lépni. Mi a másik oldalról vizsgáltuk a helyzetet: vannak olyan részei az országnak, ahol 20-30 éve fúrtak kutat és ezek regisztrációja még nem teljes. Nem szeretnénk senkit adminisztratív szabályokkal zaklatni, például a tanyavilágban, ahol ez nehézkes is lenne" - mondta el Gulyás Gergely a kútfúrási helyzetről.

Szavai szerint nem feladata az államnak, hogy zaklassa a polgárait, így azt írták elő, hogy az új kutak fúrására milyen szabályok vonatkoznak. Az új létesítésekre határozták meg, hogy milyen mélységre és hol lehet kutat ásatni. Az országnak van 13 százaléknyi olyan területe, ahol a vízbázis védelme érdekében ezt nem tették lehetővé - fogalmazott a kancelláriaminiszter.

Bándi Gyula biztos észrevételeit beépítették a javaslatba, Nagy István agrárminiszter találkozott is vele személyesen, hogy ezekről tárgyaljanak. Az új jogszabályba ezek egy része is bekerült.

Korábban nemcsak az ombudsman, hanem környezetvédelmi szervek is kifogásolták, hogy túl könnyű a kútásás, ami ugyan pillanatnyi segítség a kistermelőknek és az agrárium többi szereplőjének, de a környezeti terhelésük miatt nagy kárt okozhatnak. Felhozták, hogy évről évre csökken a Kárpát-medencében a víz mennyisége, így hosszú távon felelőtlen döntés, ha a lakosság könnyebben termelheti ki a mélységi vizeket.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

dalamit, 2021.01.15 17:01

@I.N.R.I.: Bocs, de már egyszer be lett jelentve az 50 es években, regisztrálták. Most kérj fennmaradási és üzemeltetési engedélyt. Nézz utána ! Csak vízügyi szakember által elkészített papírt adhatsz be. Terv rajz, műszaki leírás meg minden legyen rajta hitelesítve. Annak elkészítése legalább 80 ezer. Igaz utánaa többi díjmentes. Ennyit az ingyenes bejelentésről. Ja és szereltessé rá órát. Egy ásott kútra ???? És ez a nem vicc. Leírták de hogyan lesz kivitelezve végig sem gondolták.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

I.N.R.I., 2021.01.15 15:24

@dalamit: Csak bejelentési kötelesség van.
A víz nem azé akié a kút!!!!!!!!!
A víz a magyar államé.
Jelenleg nem kell érte fizetni.
Amúgy a globális felmelegedés miatt várható, hogy olyan magas lesz a vezetékes víz ára, hogy majd a kutakból nyert víz után is fizetni kell majd.
Törökország 3 legnagyobb városában lassan elfogy a víz. 50 millió ember ivóvíz nélkül marad.
A török mezőgazdaság idén összeomlott a vízhiány miatt. Az imámokat felszólította Erdogán, hogy esőért imádkozzanak. Ez nekünk most még viccesnek tűnik...mint a COVID járvány 2020. februárjában. Maga Szlávik János nevetgélve mondta, hogy az kínai probléma amúgy meg egy egyszerű influenzajárvány az egész.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

I.N.R.I., 2021.01.15 15:18

Ások titokban egy kutat és ráfogom, hogy 30 éve itt áll....
Nem kell betemetni a régi kutakat sem.
De! Kötelező regiszterbe venni minden kutat, ingyen.
Aki nem teszi meg azt pedig szigorúan és jól megbüntetni. Egy mai kút 2.5 milliónál kezdődik.
Legyen ennyi a bírság.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

dalamit, 2021.01.15 10:54

Nagyon jó lenne, ha végre valaki normálisan elmondaná végre, mi is a helyzet. Sok faluban az 50 es évekbe nem volt vezetékes víz. A telken az építési engedélyt csak akkor adták ki, ha kutat csináltatott a tulajdonos szakemberrel. Ezt igazolta az önkormányzatnak és kiadta az engedélyt. Tehát a falukban lévő ásott kutakra minden alkalommal kellet engedély, igazolni ki csinálta. Ezen papírok az tanácsokhoz kerültek akkor, majd onnan ki tudja hova. Próbáltam kerestetni, reménytelen.
Most meg az udvaron lévő ásott kútra szereltessek órát ??? Vagy mit akarnak. Felhúzom a vödröt és öntögessem mérőn át ?? Kérjek üzemeltetési engedélyt? Igen de ahhoz csináltassak 60 ezerét minimum fennmaradásit?
Teljes érthetően nem írja sehol, pontosan mi a teendő egy udvaron található ásott kút esetében.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

gulyasgyula, 2021.01.15 07:26

Ne a 20-30 évvel ez előtti kutakról beszéljünk hanem a rendszerváltás előtti kutakról amikor nem kellett engedélyt kérni mert más vízvételi lehetőség nem volt ......Már akkor is voltak vert kutak , fúrt kutak , ásott kutak ....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html