Kivettek egy fontos elemet a Lánchíd felújításából

A kormány 7 milliárdról 6 milliárd forintra csökkentette a korábban határozatba foglalt összeget, amely a Lánchíd és a Váralagút felújítására szolgált volna. Egyúttal a projektet kiszélesítette a Clark Ádám tér, valamint a Széchenyi tér és József Attila utca felújításával kapcsolatos tervezési és előkészítési feladatokkal. Ugyanakkor levette a listáról a Lánchíd gyalogjárdáinak a kiszélesítését.
Németh Géza, 2019. május 2. csütörtök, 09:15
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

A Magyar Közlönyben megjelent határozat a tavaly szeptemberi határozatot módosítja. Ebben a 2020-as költségvetésben 7 milliárd forintot állított be a kormány a Lánchíd és a Váralagút felújítására. Ezt az összeget most 6 milliárdra csökkentette. A korábbi határozatból kihúzta a Lánchíd gyalogjárdáinak a kiszélesítést.

Új pontként került be a határozatba a következő: "A kormány egyetért azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata részére, a központi költségvetési terhére biztosításra kerüljön a Széchenyi lánchídhoz kapcsolódó közterek - a Budapest I. kerület, Clark Ádám tér, valamint a Budapest V. kerület, Széchenyi tér és József Attila utca - felújításával kapcsolatos tervezési és előkészítési feladatok elvégzéséhez szükséges támogatás." Mint láttuk, a korábbi támogatás kevesebb lett, az újat nem forintosítja a határozat.

A Napi.hu április 24.-i híre szerint átalakítják az I. kerületi Clark Ádám teret, az V. kerületi Széchenyi István teret, illetve a József Attila utcát, hogy csökkenjen az autóforgalom és inkább a gyalogosközlekedésé legyen a főszerep. Az átalakítás egyik eleme, hogy megszűnik az MTA előtti parkoló.

A munkák tervezésével, engedélyeztetésével a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt-t bízták meg, amelynek a lehető leggyorsabban kell ezt végrehajtania. A cég bevonja majd az állami KKBK Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt.-t is. A cél, hogy Clark Ádám tér, a Széchenyi István tér és József Attila utca megújításával gyalogosan összekapcsolják a Várnegyedet a Belvárossal, több legyen a gyalogos- és zöldfelület, szélesek legyenek a járdák és több legyen az átkelő, ugyanakkor maradjon fenn a Bel-Buda és a pesti belváros összekötését biztosító közlekedési folyosó.

HOZZÁSZÓLÁSOK