Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Clark Ádám tér és a Széchenyi István tér esetében engedélyezési és kiviteli tervek, valamint tenderdokumentáció készül, a József Attila utca esetében pedig megvalósíthatósági tanulmány.

A tervezés által biztosítani kell, hogy olyan közfunkciókkal bíró, egységes közterület és zöldfelület jöjjön létre, amely szerves részét képezi a budai Várnegyed és a Belváros gyalogos-turisztikai zónájának, kapocsként szolgálva a kettő között - írja a BKK Zrt.

A tervek szerint megújulnak, könnyen elérhetővé válnak, és összekapcsolódnak a gyalogos- és zöldfelületek, szélesebbek lesznek a járdák és újabb gyalogátkelőhelyeket jelölnek ki. A Clark Ádám téren minden irányban át lehet majd kelni.

A Széchenyi István téren biztosítva lesz a Lánchíd 2×1 forgalmi sávos megközelítése és a tér déli oldalán a József Attila utcára való közvetlen rávezetése, a körforgalom megszüntetésével egyidejűleg. A Széchenyi István tér keleti oldalán vegyes funkciójú, forgalomcsökkentett útpályát kell tervezni a helyi intézményi forgalom gépjárművel való kiszolgálhatóságának fenntartásával.

A Lánchíd gyalogosforgalmat bonyolító járdáiról közvetlen kapcsolat jöhet létre a Széchenyi István tér gyalogos zónájával és a fő gyalogos folyosókkal. Kialakulhat a Szent István Bazilika-Zrínyi Miklós utca-Széchenyi lánchíd-Clark Ádám tér-budai Vár összefüggő gyalogostengely úgy, hogy a Bazilikától a Lánchíd északi járdája érdemi közúti forgalom keresztezése nélkül, szintben elérhető legyen.

A Széchenyi rakpart átépítésével közvetlen gyalogos kapcsolat jöhet létre a Dunakorzó, a Steindl Imre Program keretében újjáépített Kossuth Lajos tér és a Széchenyi István tér között.

A József Attila utca esetében tanulmányterv készül az útszakasz 2×1 sávossá és csillapított forgalmúvá tételére. Az Október 6. utcától a Lánchídig vezetett buszsáv, megnövelt járdafelület és zöld növényzet kialakítása is a tanulmány vizsgálatának tárgya.

Jelenleg is tart a Széchenyi lánchíd, a budai Váralagút és a Széchenyi téri villamos-közúti aluljáró kivitelezési közbeszerzési eljárás ajánlati felhívásának megjelenés előtti adminisztrációs folyamata. A rövid időn belül várható megjelenést követően új szakaszba lép a kivitelezés előkészítése. A 2019 őszére tervezett vállalkozási szerződéskötést és munkakezdést követően 30 hónap alatt fejeződnek be a munkálatok, amelyből a kelet-nyugati közúti forgalomkorlátozással járó időszak várhatóan 18 hónap lesz.