Tavaly az utolsó negyedévben a hazai kibocsátású bankkártyákkal a vásárlások értéke meghaladta az 1000 milliárd forintot, egészen pontosan 1014,5 milliárd forint volt. Ez az összeg 21 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit. A nagyságrendet értékelteti, hogy 2010-ben az egész éves forgalom volt 1404 milliárd forint - derül ki az MNB adataiból.

Tavaly 3516 milliárdot "kártyáztak el" az emberek a boltokban, amely 25 százalékos emelkedés 2015-höz képest. A hitelkártyás fizetés népszerűsége még mindig elenyésző a betéti kártyáshoz képest, utóbbi ugyanis a teljes költés 84,7 százalékát tette ki.

Tavaly áttörés történt az érintéses kártyáknál is, ugyanis a fizetési tranzakciók több mint fele (51 százaléka) történt az új technológiával. Ez 2015-ben még csak 30 százalék volt. A kártyáknak egyébként 63 százaléka rendelkezik ezzel a funkcióval.

Egy másik bontásból az derül ki, hogy komolyan emelkedik az internetes vásárlások száma a hazai kártyákkal. 2015-ben még csak a teljes költés 8,5 százaléka bonyolódott a neten, idén már 10,7 százaléka.

A fizetés mellett a felvett pénz mennyisége is emelkedett tavaly. Összesen 6 804 milliárdot vettünk fel a hazai kibocsátású kártyákkal itthon. Az átlagos összeg 64 931 forint volt, amely minimális növekedés 2015-höz képest.

Forrás: KSH, Napi.hu-gyűjtés

A felvett pénz mennyisége még mindig sokkal több, mint amekkora forgalmat a kártyákkal bonyolítanak a magyarok, de 2016 volt az első év, hogy előbbi kevesebb mint duplája volt az utóbbinak. 2010-ben a különbség még négyszeres volt.

A készpénz iránti igény növekedése, bár némiképp vesztett lendületéből, nem állt meg tavaly sem.

A pénzforgalmi szolgáltatók által vezetett fizetési számlák száma 2016-ban mintegy két százalékkal emelkedett, év végén számuk megközelítette a 10,4 milliót. Az elsődlegesen fizetési célra használt számlák száma a harmadik negyedévhez viszonyított csekély mértékű, egy százalék alatti csökkenés után is meghaladta a 6,6 millió darabot. A hazai kibocsátású fizetési kártyák mintegy 9,1 millió darabos száma az év folyamán több mint 130 ezer darabbal nőtt - derül ki az MNB adataiból.