Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Hosszú interjút készített a Válaszonline Lázár János egykori Miniszterelnökséget vezető miniszterrel, aki ebben a pozícióban a kormány második legbefolyásosabb embere volt, azonban mostanra háttérbe szorult. Ugyan kormánymegbízottként még az ő feladata a Hódmezővásárhely-Szeged közötti tramtrain (villamos-vonat) projekt felügyelete, a Mezőhegyesi Ménesbirtok igazgatása, valamint a nemdohányzók védelméért felelős miniszterelnöki biztos, de a vezető és befolyásos politikusok köréből kiszorult.

"Csak nekem van ilyen jó dolgom, hogy miközben megnyertem minden választást, amelyen elindultam, miniszterelnök úr számon kéri rajtam mások vereségét is" - mondta el a politikus, amikor arról kérdezték, hogy mostani hódmezővásárhelyi remetéségéhez az vezetett, hogy miután a város polgármestere, a fideszes Almási István 2017 végén meghalt, a jövő évi előrehozott, majd a 2019-es rendes választáson is Márki-Zay Péter nyert. Szerinte a miniszterelnök azért kemény vele, mert jól ismerik egymást, így neki a "nehezített pálya jár", pedig vannak más fideszes képviselők is, akik körzetében a polgármesteri pozíciót elvitte az ellenzék a legutóbbi választáson.

Az interjúban többször beszélt arról is, hogy szerinte nem feltétlenül probléma, hogy magyar üzletemberek kerültek előtérbe az elmúlt 10 év kormányzása alatt. De elmondta, hogy sem Spéder Zoltántól, sem Simicska Lajostól nem kapott pénzt. Arra a sokszor elhangzó kritikára, hogy ismerőse, Sánta János lett a nemzeti dohányellátás vezetője, amikor döntöttek a trafikrendszer kialakításáról, azt mondta, hogy ő maga gyűlöli a dohányzást, és mostanra az évi 70 milliárd forintos bevételű piac legalább magyar kézbe került a nemzetközi multikkal szemben. Szerinte a vesztét az okozta, hogy az első két említett nagyvállalkozóhoz fűződő kapcsolatáról elterjedt a párton belül, hogy összeszövetkeztek.

"Meghatározó fideszes politikusok is elhitték, hogy én Simicskával és Spéderrel szövetkezve a párt átvételére készülök. Reggeltől estig ezt duruzsolták Orbán Viktor fülébe" - fogalmazott Lázár János.

Ide visszakanyarodva később megdöbbentő magyar mentalitásproblémának nevezte, hogy amikor a Strabagnak és társainak 600 milliárd forint volt az árbevétele, az senkinek nem fájt, de amikor Szíjj László vagy Mészáros Lőrinc utat épít, az igen. Ehhez hozzátette, hogy Nyugaton is hasonló folyamatok játszódtak le korábban, amikor a nagy családi cégek kialakultak, úgy látja, annyi a különbség, hogy külföldön "már a negyedik-ötödik nemzedéknél járunk, míg itthon csak az elsőnél". Lázár úgy vélte, ez is egy tanulási folyamat, "mint sok minden más, úgy a gazdaság és a politika viszonya is változni fog, például az ilyen ügyek hatására."

Vannak bajok a fideszben

Úgy látja, hogy vannak a Fideszben problémák, de ha megnyerik a 2022-es választást, akkor ezeket a hibákat ki tudják javítani. Itt idézett egy párton belüli szólást, "a Fidesznél csak a Fidesz a jobb." A gondokról elmondta, hogy egyrészt "másod- és harmadvonal egyszerűen nem létezik a pártban. A negyedik vonalban vannak egymáshoz hasonló kvalitású szereplők, akik időnként egymással is versenyeznek". Utóbbi kategóriába sorolja magát is.

Korábbi ügyek mentén visszakanyarodott oda, hogy szerinte mi jelenti a legnagyobb veszélyt a Fideszre. "Végképp megtanultam: a személyes emberi kvalitást és a munkateljesítményt a bokacsattogtatás és a jó családi pedigré sosem pótolhatja. Ezért is lenne hiba, ha a Fidesz belterjessé válna, ha hagyná, hogy beszűküljön a bázis. A belterjesség - az lehet a Fidesz veszte" - fogalmazott Lázár János.

Változó idők

Érdekes kitekintés, hogy a Semjén Zsolt-féle nemzetközi vadászati kiállításra, ami 55 milliárdos költségvetésnél tart, azt mondta, hogy át kell gondolni ennek a területét most. Már szerinte kevés embernek hobbija a vadászat, amelynek 2020-ban már a környezetvédelem miatt új szerepnek kell megfelelnie. Ő maga is változtatott a hozzáállásán.

A teniszszövetségben betöltött szerepéről is beszélt, mint mondta, azt a munkát egy évre vállalta Orbán Viktor felkérésére. A nyáron történt, hogy amint átvette a szervezetet, és jelezte, hogy 2,5 milliárd forintra lenne szükség, már a hétvégén a rendelkezésére bocsátotta azt a kormány.

Erre magyarázatot is próbált adni: "12 milliárdot kapott a szövetség az elmúlt öt évben, amiből 7,5 milliárd két céghez vándorolt. Teljes csőd szakmailag, morálisan, anyagilag. A végén 3,6 milliárdra lesz szükség, hogy kifizessük az összes tartozást. Decemberig ezt rendbe kell tennem, de ha már így alakult, azt kértem, csapjunk hozzá egy programot, amely a vidéki gyerekeknek teszi lehetővé a teniszezést" - tette hozzá, majd kitért arra a politikus, hogy egy olyan irányt látna helyesnek, ahol a politika kivonul a szövetségek vezetéséből, és a piaci szereplők veszik át ezt a feladatot. A tao-rendszert (vagyis hogy a vállalatok az adóbevételük egy részéről a költségvetési befizetés helyett sportszövetségek támogatására mondhatnak le) erre jó megoldásnak tartja.