Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán Budapesten, egy más témában tartott sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva azt mondta: véleménye szerint mindkét ideiglenes határzárat a teljes szakaszon meg kell valósítani, annak ellenére, hogy eddig viszonylag kevésszer vágták át vagy szakították fel a kerítést. Szavai szerint a két típusú biztonsági határzár "küldetése ideiglenes", hiszen Magyarország nem tervezi, hogy tartósan lezárja ezt a déli határszakaszt. (A kerítésen kívül egy gyorstelepítésű drótakadályt is elhelyeznek a határon.)

Egészen biztos, hogy az augusztus végéig elkészülő ideiglenes határzárnak az a változata, amely jelen pillanatban a határszakasz nagy többségén épül, bizonyos szakaszokon - a migrációs nyomástól függően - megerősítésre szorul - mondta Lázár János, megjegyezve ugyanakkor, hogy már most is lényegében két típusú határzár épül párhuzamosan.
Közölte, Csongrád megyei országgyűlési képviselőként kérni fogja a kormánytól, hogy az általa képviselt megyében kettős határzár legyen.

Elmondta azt is, hogy a kormány augusztus 18-án tárgyalja meg részletesen Hende Csaba honvédelmi miniszter és Pintér Sándor belügyminiszter jelentését. Lázár János szólt arról, hogy a kormányzat úgy döntött, hogy az ideiglenes menekülttáborokat kiviszik lakott területről. Mint mondta, Orbán Viktor miniszterelnök azt kérte, hogy a lakossággal, a civilekkel és az önkormányzatokkal is folyamatosan egyeztessen a belügyminiszter. A tervek szerint az ideiglenes menekülttáborokat azt érintett lakott településeken kívül állítják fel. Például elhagyott lőtéren, ami több kilométerre van a lakosoktól - tette hozzá Lázár.

Beszélt arról, hogy a déli határ mellett élőkhöz naponta jutnak el a szervezett embercsempészetre utaló jelek. Megmagyarázhatatlanul sok készpénz van az illegális határátlépők egy részénél, "amit nyilvánvaló, hogy korrupcióra használnak fel" - mondta Lázár, hangsúlyozva: "nem politikai menekültekkel szemben húzzuk fel az ideiglenes határzárat, hanem embercsempészekkel és illegális határátlépőkkel szemben".