Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Kétszer kétsávos elkerülő utat építene a kormány Salgótarjánban, valamint a nógrádi várost osztott pályás úttal kötnék össze a szlovák határral, valamint Hatvannal. A projektben a szlovák kormány segítségére is számítanak, hogy a két ország közösen fejleszthesse a losonci térség közúti közlekedését.

Legalább 30-40 milliárd forintos tétellel számolnak, a cél az, hogy regionális központtá tegyék a várost. A városvezetéssel összefogva munkahelyeket teremtenének és javítanák az életminőséget.

A miniszter azt is közölte, hogy barnamezős, reorganizációs beruházásokat terveznek a megyeszékhelyen: kórház felújítást ígértek. Valamint olyan szabadidős létesítmények felépítését, mint egy 50 méteres fedett uszoda, valamint a belváros teljes felújítása. Lázár elmondta, utóbbi feltétele is a támogatásnak, mert a városban sok a magas, régi, rossz állapotú épület. Ezeket felújítanák, lebontanák.

Salgótarjánnak jelenleg baloldali vezetése van a tavalyi időközi választás óta. Így Lázár külön hangsúlyozta, hogy nem akartak egy szocialista várost "pénzzel kitömni".