Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter erről a Vásárhely24 nevű portálnak nyilatkozva beszélt. A tárcavezetővel készített interjú első részét csütörtökön tették közzé, a további két rész pénteken, illetve szombaton jelenik meg.

Lázár János a magyar politika egyik nagyon rossz hagyományának nevezte a sunnyogást, amivel szemben - mondta - úgy lép fel, hogy mindig nyíltan felvállalja gondolatait. Nem személyeskedő vagy kötözködő embernek ismernek a barátaim - mondta a miniszter, aki szerint a lényeg az, hogy a pártáskálódás helyett megvitassák a problémákat.

A kormányzati munkamegosztást egy példával szemléltetve úgy fogalmazott, míg ő a konyhában dolgozik, addig a miniszterelnök van az étteremnek abban a részében, ahol a vendégek is. Neki kell tudnia eladni azt a terméket, amit mi létrehozunk.

Lázár a paksi atomerőmű bővítését az asztalán fekvő egyik legkényesebb dossziénak nevezte, amelyet szavai szerint azért kapott meg a kormányfőtől, mert ellenkező esetben az elveszett volna a "különböző érdekcsoportok hálójában". Magyarországnak kizárólag az olcsó áram miatt van szüksége a beruházásra. Paks egyenlő olcsó áram, ez nem egy bonyolult dolog - fogalmazott, és megjegyezte, ma már nem az a kérdés, hogy legyen bővítés vagy ne legyen Pakson atomerőmű, hanem az a kérdés, hogyan maradjon meg.

A Simicska Lajosról szóló kérdésre reagálva úgy fogalmazott, a politikát azoknak kell csinálnia, akiket erre megválasztanak. Nagyon időszerűnek gondolom, hogy a nagyvállalkozókat, oligarchákat, nagybirtokosokat és uzsorásokat visszaszorítsuk a politika közeléből - mondta. Kiemelte, mindez nem árt, hanem jót tesz a Fidesznek.

A Miniszterelnökség vezetője beszélt arról is, Hódmezővásárhelynek jót tett, hogy korábban nyilvánosságra hozták a helyi ügynökök listáját.