A napirend előtti felszólalásában Szél Bernadett (LMP), a paksi bővítésről szólt - írja az Index.hu. Az LMP frakcióvezetője szerint a paksi atomerőmű bővítése az ország következő évtizedeinek fő kérdése.

Hiba, ha az atomenergia arányát növeljük, a másik hiba, ha mindezt hitelből tesszük

- mondta a népszavazás mellett kiállva.

"A Budapest és Paks felett köröző atomlobbi elfelejtette megkérdezni az országot, a politikusokat és a szakértőket is. Most, hogy nyilvánvaló esély volt, hogy az Orbán kormány gaztettét meg tudná akadályozni a népszavazást, Orbán hirtelen elveszítette a bizalmát az emberekben, kerülné a népszavazást. Ez biztosan tetszik az önök gazdájának, az atomlobbinak" - mondta Szél, aki szerint őrültség Magyarország energiapolitikáját a 20. századi forráshoz, az atomenergiához láncolni.

Lázár János az Európai Bizottság állásfoglalásáról tájékoztatta a parlamentet válaszában, védelmébe véve az atomipar szakembereit és azt a nyolcezer embert, akik ebben az ágazatban dolgoznak. Szerinte hibát követ el Szél, ha nem tartja tiszteletben azt a tudást, amely révén biztonságosan és olcsón termel áramot Magyarországon az atomenergia. Az erőmű 11 forint/kwh áron termel, a fogyasztók 36 forint/kwh-t fizetnek. Eközben Németországban 90 forint/kwh áron fizetnek a fogyasztók, és ebben már 21 forint állami támogatás is van - mondta Lázár az Index tudósítása szerint.

A miniszterelnökséget vezető miniszter szerint:

  • az EU környezetvédelmi és biztonsági követelményének megfelel az erőmű,
  • az Európai Bizottság véleménye szerint Magyarországnak arra is joga volt, hogy Oroszországgal szerződjön.
  • Az bizottság az európai unió versenyjogának is megfelelő minősítést kapott a projekt, mert az EU és Magyarország az elmúlt három évben konstruktív tárgyalást folytatott.

Ennek alapján lényegében minden akadály elhárult a beruházás 2018-as megkezdése elől.

A Roszatom máris üdvözölte a brüsszeli bejelentést

Közben a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern közleményben üdvözölte, hogy lezárult az Európai Bizottság vizsgálata a Paks 2. atomerőmű-beruházás ügyében.

A paksi atomerőmű két új blokkjának létesítése az orosz-magyar kétoldalú kapcsolatok fontos projektje és örömmel kezdünk hozzá a megvalósítás tevőleges szakaszához. Magyarországon a legmodernebb, 3+ generációs orosz blokkok létesülnek, amelyek megfelelnek a Fukusima utáni biztonsági követelményeknek és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség vonatkozó ajánlásainak. Ez a projekt nemcsak Magyarország környezeti szempontból tiszta, megbízható és elérhető árú elektromos energiával történő ellátását biztosítja, hanem lendületet ad a magyar gazdaság fejlődésének, új munkahelyeket teremt és megrendeléseket biztosít a magyar ipar számára

- hangsúlyozta Kirill Komarov, a Roszatom állami atomenergetikai konszern vezérigazgatójának első helyettese a vállalat közleménye szerint.

Az orosz nyomottvizes, VVER-technológia jelenleg az egyik legkeresettebb a világon, a Roszatom világelső a külföldi atomerőművek építése terén, jelenleg Európa, a Közel-Kelet, Észak-Afrika, valamint az ázsiai csendes-óceáni térség 12 országában 34 atomerőművi blokkot létesít.

A konszern tíz évre szóló külföldi megrendelésállománya 2016 végén meghaladta a 133 milliárd dollárt. A paksi teljesítmény-fenntartó projekt 2016-ban első fokon megkapta a környezetvédelmi engedélyt és folyamatban van a telephelyengedély-kérelem megszerzése is. Az idei év fő feladata a felkészülés az új blokkok létesítésének fő szakaszára, amely a tervek szerint 2018-ban kezdődik.

Elhibázott döntés

Az Együtt szerint elhibázott döntés volt az Európai Bizottság részéről, hogy engedélyezte a Paks 2 bővítéséről szóló beruházást. Az atomerőmű bővítése egy soha meg nem térülő, tisztességtelen beruházás, amely nem szolgálja a magyar energiapiaci versenyt, és évtizedekre eladósítja Magyarországot. Nem érdeke a hazai fogyasztóknak és évtizedekre lelassítja a megújuló energiaforrások magyarországi üzembeállítását, de az unió által elfogadott és többször megerősített energiapolitikai célok elérését is hátráltatni fogja - olvasható a párt közleményében.

QP | Quality Placement