Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Átmeneti megállapodás született a Miniszterelnökség és Svájc között a még karácsony előtt lezajlott tárgyalásokon a hazai civileknek szánt összegek kifizetéséről, így január közepétől a nyertes szervezetek megkaphatják az összegeket öt hónapnyi csúszás után - tudta meg a Napi Gazdaság az ügyre rálátó forrásoktól.

E szerint a kedvezményezetteknek járó összegeket a jövőben nem az Ökotárs Alapítvány által vezetett társulás kezeli majd, hanem a közreműködő szervezetként közbeiktatott Széchenyi Programiroda (SZPI). Az egyezség értelmében a változás a program érdemi működését nem befolyásolja, vagyis továbbra is a konzorciumi partnerek végzik az egyes projektek nyomon követését, a beszámolók ellenőrzését.

Az alapítványok azonban már nem rendelkezhetnek az odaítélt források felett, a svájci fél a pénzeket közvetlenül az SZPI számlájára fogja folyósítani, ahonnan aztán továbbutalják az összegeket a nyerteseknek - tette hozzá a lap.

A lap felidézte, hogy a kifizetések elmaradásának oka egy, a Miniszterelnökség által még december elején indított eljárás, amelyet a tárca a svájci pénzeket kezelő konzorcium - Ökotárs Alapítvány, Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány, Autonómia Alapítvány és a Kárpátok Alapítvány - ellen folytat.

A gyanú szerint ezek a szervezetek kihágásokat követtek el az SMCA működési költségeinek elszámolásakor, a legalább 45 napot igénylő vizsgálat lezártáig pedig a támogatások célba juttatását is felfüggesztették - tette hozzá a beszámoló.

A Napi Gazdaság szerint a mostani fordulat az SMCA mögött álló Svájci Államszövetség és a Miniszterelnökség között még karácsony előtt lezajló tárgyalásoknak köszönhető.

A 444.hu a fentiek mellett még megjegyzi: decemberben a Miniszterelnökség újabb vizsgálatot kezdeményezett a svájci pénzeket kezelő konzorciumnál, és bár Svájc nem látta jelét annak, hogy az Ökotárs rosszul kezelte volna a pénzeket, leállították a kifizetéseket.