A magyar kormánynak nem csak joga, de kötelessége is vizsgálni azt, hogy a Norvég Alapból hazánkba érkező pénzek felhasználása körül minden a legnagyobb rendben zajlott-e az elmúlt években. A Norvég Alap nem karitatív magánadomány, hanem az Európai Unió illetve Norvégia, Izland és Lichtenstein hivatalos megállapodása arról, hogy utóbbi országok - amelyek nem tagjai az uniónak, de részesülnek a közös piac előnyeiből - miként tudják az EU által nekik biztosított kedvezményekért cserébe az egyes tagországok fejlesztéseit támogatni - szögezi le Csepreghy közleményében. E nemzetközi megállapodás szerint ennek a pénznek a jogosultja Magyarország összes állampolgára, tehát közérdek felügyelni, hogy valóban az összes állampolgár érdekében és nem azok egy - politikailag definiálható - csoportja hasznára lettek a források felhasználva - teszi hozzá.

A Norvég Alap 12 támogatott célterületéből 3 működik az állam hatáskörén kívül, s utóbbiak esetében már korábban felmerült annak a megalapozott gyanúja, hogy a végrehajtói feladatokkal megbízott szervezet, az Ökotárs nem össztársadalmi érdekek, hanem partikuláris politikai célok mentén végzi a támogatások odaítélését. A magyar kormány célravezetőnek tartotta volna, ha Norvégia a politikai befolyásoltság észlelésekor lépett volna és figyelembe vette volna a kormány által megfogalmazott aggályokat, de ez a kormány legnagyobb sajnálatára nem történt meg - fogalmaz Csepreghy, aki azt is hozzáteszi, hogy így nem maradt más megoldás a helyzet feloldására, mint a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) bevonása.

De igenis joga van

A Kehi tevékenységét jogszabályi szinten meghatározott, átlátható és bárki által megismerhető szabályok szerint végzi. A Miniszterelnökség szerint a Norvég Alapok forrásfelhasználásának magyarországi gyakorlatát a Kehi az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény alapján végzi, tehát nem a norvég fél által hivatkozott, az EGT és a Norvég Finanszírozási Mechanizmusok 2009-2014-es időszakának végrehajtásáról szóló együttműködési megállapodások, vagy az azokra irányadó szabályzatok vonatkoznak a vizsgálatra. A Norvég és EGT Finanszírozási Mechanizmusok 2009-2014-es időszakáról rendelkező, a finanszírozó államok és Magyarország által aláírt nemzetközi szerződés X. cikke kifejezetten előírja Magyarország számára, hogy köteles kezdeményezően fellépni annak érdekében, hogy a legmagasabb fokú átláthatóság, az elszámoltathatóság és költséghatékonyság az EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014-es időszakának végrehajtásában érintett minden szinten érvényesüljenek.

A fent idézett jogszabály a Kehi feladatául szabja a gazdálkodó szervezeteknek, a közalapítványoknak, a köztestületeknek, az alapítványoknak nemzetközi szerződések alapján nyújtott támogatások és segélyek felhasználásának ellenőrzését is. Ennek az ellenőrzési feladatának keretében a Miniszterelnökség értelmezése szerint jogosult vizsgálni a hivatal az ilyen támogatásokkal összefüggésben létrejött jogviszonyokat, valamint azon szerződő feleket is, amelyek a jogviszony teljesítésében közvetlen vagy közvetett módon közreműködnek.

Csakazértis

A fentiek értelmében Csepreghy szerint érthetetlen, miért vonakodik az Ökotárs alávetni magát a vizsgálatnak. Szerinte csak annak áll érdekében kibújni egy vizsgálat alól, akinek takargatnivalója van. Az pedig az európai gyakorlatban példátlan, hogy egy idegen hatalom nyíltan egy másik ország törvényeinek be nem tartására buzdít. Norvégia éppen ezt teszi, amikor arra utasítja az Ökotársat, hogy tagadja meg a Kehi felé információk kiadását - fogalmaz a helyettes államtitkár.

A közleményben Csepreghy leszögezi: magyar kormány annál inkább elkötelezett a Kehi-vizsgálat lefolytatása mellett, minél nagyobb az ellenőrzéssel szembeni ellenállás. Célunk nem csak annak tisztázása, milyen körülmények között és kik jutottak támogatáshoz a Civil Alapból, hanem annak is a végére járunk, hogy miért nem kaptak olyan szervezetek, amelyek minden kritériumnak megfeleltek, és egyetlen hibájukként csupán az volt felróható, hogy ideológiájuk nem a támogatók alapelveivel azonosak.

Ezért nincs jogalap a norvégok szerint

Az Ökotárs Alapítvány szerda este közölte az MTI OS szolgáltatásán keresztül, hogy az EGT/Norvég Alapok kezelését koordináló és felügyelő brüsszeli Finanszírozási Mechanizmus Iroda (FMO) igazgatója szerdán levelet intézett Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkárhoz, amelyben arra hívta fel a figyelmét, hogy nem jogosult a Kehi a Norvég Civil Támogatási Alap vizsgálatára. (A közlemény a norvég nagykövetség honlapján is megjelent, amelyet itt olvashat angolul.)

Ebben az FMO igazgatója határozottan leszögezi, hogy az EGT/Norvég Alap működését szabályozó, a támogató országok és Magyarország által aláírt együttműködési megállapodás és a kapcsolódó szabályzatok értelmében a magyar kormány szerveinek nincsen ellenőrzési joga a EGT/Norvég Civil Támogatási Alap (NCTA) felett. Ezért a programért ugyanis közvetlenül az FMO felelős (eltérően az EGT/Norvég Alapok támogatásainak többségétől), és a vonatkozó szabályozás szerint ilyen esetekben a "támogatott ország nem vállal sem pénzügyi, sem egyéb felelősséget a program lebonyolításáért". Az NCTA forrásait teljes egészében a Norvégia, Izland és Liechtenstein biztosítja, magyar költségvetési forrás az alapban még közvetetten sincsen.

Ehhez Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány igazgatója hozzátett még közleményében: "Nincs takargatnivalónk, együttműködünk minden arra feljogosított ellenőrző szervvel, ugyanakkor a jogalap nélküli, tisztázatlan célú vizsgálódásokat sokkal inkább zaklatásnak, mintsem az átláthatóság biztosítására irányuló tevékenységnek tartjuk."