Lazították a nyugdíjszigort

A kormány álláspontjával szemben mégsem csökken a 40 év szolgálati idővel rendelkező, korai nyugdíjazást kérő munkavállalók megállapított járandósága – döntött tegnapi ülésén az Országgyűlés.
NAPI, 2006. november 28. kedd, 07:37
Fotó:

A NAPI Gazdaság cikke.
A módosító indítványokról szóló múlt heti szavazás előtt az SZDSZ kezdeményezte a döntés elhalasztását, ennek ellenére a parlamenti többség elfogadta a kormány javaslatát az előírt szolgálati idő utáni előrehozott nyugdíj esetében történő járandóságcsökkentésről. Egy másik akkor támogatott javaslat szerint a csökkentés mértéke 40 év szolgálati idő letöltése után csak 50 százalékos lett volna. Az SZDSZ-es Béki Gabriella már ekkor bejelentette, hogy nem tudja támogatni a javaslatot, és a tegnapi zárószavazás előtti vitában is azt hangsúlyozta, hogy sértené a jogbiztonság elvét, ha az 1997-es nyugdíjreformmal szerzett jogokat venne vissza a kormány.

A Fidesz részéről Iván László az alkotmányra hivatkozva érvelt a Béki-féle javaslat tartalmával egyező módosító indítványuk mellett. A képviselő szerint ugyanis az érintettek számára 3,6-8,4 százalékos csökkenést hozna az előrehozott nyugdíj, annak ellenére, hogy megvolt a szükséges szolgálati idejük. A javaslat értelmében 2012. december 31-ig előrehozott nyugdíjat választhat, aki 59. életévét betöltötte és legalább 40 év szolgálati idővel rendelkezik. A kormány javaslata időhatár nélkül 60. életév betöltéséről és 37 év szolgálati időről rendelkezett volna. A tervezettnél kisebb mértékben csökkenhet majd az előrehozott nyugdíj az érintettek számára a javaslat elfogadásával.

A kormány részéről Csizmár Gábor munkaügyi államtitkár érvelt a múlt héten megszavazott szigorítások megtartása mellett, amelyek azonban nagy meglepetésre elbuktak a Fidesz-KDNP módosító megszavazásával. A 178 igen és 178 nem szavazat mellett kialakult patthelyzetet az ülést vezető Világosi Gábor szabaddemokrata parlamenti alelnök döntötte el azzal, hogy támogatta az ellenzéki módosítást. Ezzel csatlakozott a kormányt leszavazó 14 frakciótársához és két szocialista párti renitenshez. A kormány álláspontjával szemben szavazott Kóka János gazdasági miniszter és Horn Gábor koalíciós államtitkár is, míg mellette az SZDSZ-frakcióból csak Kuncze Gábor és Magyar Bálint tette le voksát.
Az első becslések szerint az elfogadott módosító lényegesen megkurtítja a nyugdíjszámítás szigorításától várt megtakarítást.

HOZZÁSZÓLÁSOK