Lebénulhat a PSZÁF

Akár a közeli napokban vezetőcserére kerülhet sor a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete élén. Hivatalosan meg nem erősített hírek szerint ugyanis a jelenlegi elnök Farkas Ádám és a kormány közötti egyeztetés értelmében a jelenlegi elnök lemond és Szász Károly veszi át a felügyelet vezetését.
Szakonyi Péter, 2010. június 23. szerda, 19:05
Fotó:

Lapunk megkereste Farkas Ádámot, aki nem kívánta kommentálni a híreket. A kinevezését megelőzően a költségvetési bizottsági meghallgatáson egy fideszes képviselői kérdésre válaszolva ugyanakkor a szakember maga jelezte: nem ragaszkodik majd a pozíciójához, ha az új kabinet más személlyel képzeli majd el a jövőt.

Az esetleges vezetőváltás mellett a PSZÁF életét az az 5 milliárd forintos elvonás is nehezíti, amely a kormányzati csomag része. Az továbbra sem világos, hogy ezt a folyó bevételekből vagy a felügyelet 11 milliárd forintra tehető tartalékaiból vonnák el. (Ez utóbbi egyébként jelenleg is a költségvetés egy, kamatot nem fizető számláján "parkol".)

Amennyiben az ötmilliárdos elvonást ebből teljesítenék, akkor ez alapvetően nem befolyásolná a szervezet működését. Ha azonban a folyó bevételekből kellene ezt előteremteni, akkor szinte lebénulna a felügyelet. A PSZÁF ugyanis évi 9 milliárd forint bevételből gazdálkodik, aminek forrása a pénzintézetek által befizetett felügyeleti díj (a kirótt bírságokból a felügyelet működése nem finanszírozható). Az elvonás ennek felét teszi ki, ami csak jelentős fizetéscsökkentések és elbocsátások révén érhető el.

A felügyeleti dolgozók körében már eddig is jelentős feszültségeket keltett a bérpótlék bizonytalansága. Az alapfizetés 10-15 százalékára rúgó különjuttatást ugyanis csak a megtakarítások terhére lehetett kifizetni. Mivel a Bajnai-kormány már tavaly zárolta a tartalékokat, ezért a bérpótlék-kifizetések sorsa is kérdésessé vált.

HOZZÁSZÓLÁSOK