Az Agrárminisztérium jelentése szerint 2017-ben Magyarországon fejenként mintegy 68 kilogramm élelmiszert dobtunk ki, ez a teljes lakosságra vetítve évi 1,8 millió tonna kukában landoló ételt jelent. A Boston Consulting Group jelentése szerint pedig 2030-ig világszinten évente 1,9 százalékkal fog emelkedni a kidobott élelmiszer mennyisége.

A probléma a fejlett országokban főként a kiskereskedelemben, de még inkább a fogyasztóknál jelentkezik, főként amiatt, hogy túl sokat vásárolnak, amit végül nem tudnak elfogyasztani, vagy meg sem vesznek bizonyos élelmiszereket, mert azok nem felelnek meg az esztétikai követelményeknek - mondta Tresó István, a K&H Agrárfejlesztési főosztályvezetője. A bank egy kutatása során arra keresték a választ, mennyire tudatosan vásárolnak a magyar emberek élelmiszert, milyen gyakran dobják ki a szemétbe a különböző típusú élelmiszereket, illetve, szoktak-e közeli lejáratú élelmiszereket vásárolni.

Az eredmények alapján a magyarok többnyire csak azt az élelmiszert vásárolják meg, amelyre valóban szükségük van, és a szavatossági időre is figyelnek. Amikor pedig közeleg a lejárati idő, inkább gyorsan felhasználják vagy kidobják az ételt, rászorulóknak ugyanakkor csak töredékük juttatja el ezeket az ételeket. Ha pedig többet főztek vagy vásároltak a kelleténél, akkor szinte ugyanannyian vannak azok, akik a háziállatuknak adják a vacsorájukat, és akik szerint a maradék nem nekik való.

A kutatás szerint a magyar lakosság úgy gondolja: többnyire nem szokott ételt a szemetesbe dobni. Ezt a kérdést egyes ételfajtákra lebontva azonban nagy eltérésekre derült fény. A tartós élelmiszereknél - tészta, rizs, konzerv, olaj - és a hústermékeknél fordul elő a legkevésbé, hogy szavatossági probléma miatt kidobják azokat. A zöldség, gyümölcs, a tejtermékek, hús, felvágottak és pékáru esetében azonban már azok vannak nagyobb arányban, akik ritkán ugyan, de kidobják ezeket az ételeket. Mindezek közül a pékáru és a felvágott emelkedik ki, a válaszok alapján ugyanis ez az a két élelmiszertípus, amelyek a leggyakrabban végzik a szemetesben.

Egyre több boltban alakítottak ki olyan polcot vagy pultot, ahová a közeli lejáratú élelmiszereket helyezik ki - az eredeti ár töredékéért. Úgy tűnik, hogy erre is kialakult már a kereslet, ugyanis összességében a kutatásban résztvevő válaszadók 87 százaléka szokott ilyen termékeket vásárolni - bár saját bevallásuk szerint egyelőre nem túl gyakran.