A programra elkölteni tervezett közel 3400 milliárd forint nem kevés összeg, elég csak annyit megemlíteni, hogy az a magyar éves GDP 10 százaléka. Ezért joggal merül fel a kérdés, hogy vajon honnan lesz rá kerete a kormányzatnak az olyan fejlesztésekre, melyek a jövő évi választások előtt pont jól jönnének neki.

Amit biztosan tudni: Lázár János képviselői kérdésre adott válaszában arról írt, hogy összesen 221 milliárd forint hazai és 104,7 milliárd forint uniós forrás szerepel augusztus 31-éig, mint a program eddigi költsége. Tudható az is, hogy a 2018. évi költségvetés szerint a Miniszterelnökség, az NFM és az Emmi fejezeteiben összesen több, mint 161 milliárd forint került betervezésre a programban, amihez várhatóan az eddigieknél több uniós pénz is adódik - olvasható a K-Monitor elemzésében.

Az eddig nyilvánosságra került, legdrágább fejlesztések:

  • Érd - szociális-oktatási-egészségügyi intézmények fejlesztése (25,85 milliárd)
  • több város - Ipari parkok támogatása (24,79 milliárd)
  • Veszprém - Petőfi Színház (9,23 milliárd)
  • Kaposvár - Csiky Gergely Színház (9 milliárd)
  • Székesfehérvár - középiskolai campus (8,375 milliárd)

Lázár elárulta azt is, hogy a Modern városok programban a 23 megyei jogú várossal mintegy 260 beruházás végrehajtása érdekében 3388,5 milliárd forint összegű megállapodást kötött a kormány. Igen ám, de a K-Monitor megtudta, hogy ehhez az összeghez a kormány nagyvonalúan hozzászámolta a programhoz a közút- és vasútfejlesztéseket, amik a teljes összeg kétharmadát, egészen pontosan 2091,3 milliárd forintot tesznek ki. Ebben benne van 690 km autópálya, 5 repülőtér-fejlesztés és 270 km kerékpárút is.

Olyan fejlesztésekről lehet hallani, mint a tiszántúli 47-es főút (400 milliárd), az M6 autópálya befejezése (nehezen magyarázható, hogyan kötődik a programhoz, 61,8 milliárd), a Miskolc-Kassa gyorsforgalmi (208 milliárd) vagy a zenélő 67-es út (104,8 milliárd) - olvasható a K-Monitor anyagában.

Felelős minisztériumProjektek száma (db)Becsült forrásigény (Mrd Ft)

NFM1773005,175
EMMI34167,841
MvM20147,624
NGM1324,38
FM725,17
BM42,835
HM41,5
IM10,475
Mindösszesen:2603388,5
Forrás: K-Monitor

Ezek nélkül az infrastruktúrafejlesztések nélkül a projektek becsült összege 1297,2 milliárd forint. Ebből 784,6 milliárd forintot a központi költségvetés fog finanszírozni, 104,7 milliárd forintnyi fejlesztés uniós források terhére valósul meg, 407,9 milliárd forint pedig vegyes finanszírozásban - ez akkor derült ki, amikor Szél Bernadett a Miniszterelnökséghez fordult. Ráadásul, mivel az összeg egy részét már elköltötték, ezért nem irreális, hogy a következő 2-3 évben a konvergenciapálya betartásával ki fogja gazdálkodni a hazai költségvetés a fejlesztések árát - véli a K-Monitor a Kósa Lajos vezette programról.