Lemond Borkai Zsolt

Hiába választották újra botrányai után Borkai Zsolt győri polgármestert, szerdán bejelentette lemondását. Döntéséről nyílt levélben tájékoztatta a győrieket.
Szabó Dániel, 2019. november 6. szerda, 10:21
Fotó: MTI Fotó / Krizsán Csaba

Másfél hónapja, hogy egy blogon kikerült egy videó, ahol Borkai Zsolt állítólag kokainmámorban látható prostituáltakkal egy szexorgián. Az ügy nem is  maradt győri karanténban, országos ügy lett belőle, a sajtóban pedig több gyanús ügylet is előkerült Borkai holdudvarából, cikkek jelentek meg például Rákosfalvy Zoltán ügyvéd földszerzéseiről az Audi-gyár mellett. De hiába lett a közbeszéd tárgya országosan is az ügy, nem váltották le Győrben Borkai Zsoltot, a Fidesz-KDNP polgármesterét a választók: 44,33 százalékkal nyerte a megyeszékhelyen a választást, 42,86 százalékkal az összellenzéki jelölt, Glázer Tímea előtt. Összesen 641 szavazaton múlt a város vezetésének sorsa. Viszont egy nappal később bejelentette, kilép a Fideszből.

A kedélyek azóta sem csitultak ügyében, de még a hét elején sem tűnt úgy, hogy lemond a városvezetésről. Most viszont a Győrplusz.hu weboldalon megjelent nyílt levélben közölte, elhagyja a posztot:

"Tudom és remélem, hogy mindenki számára hamarosan kiderül, hogy a rágalmak egy kivétellel egy hamis blogon megjelenő hazug információk sokasága, amit a sajtó is ellenőrizetlenül átvett. Sajnos az online felületeken és a közösségi médiában megjelenő információkat - annak igazságtartalmát meg sem kérdőjelezve - sokan tényként kezelik. Ezzel akaratlanul is kiszolgálják a háttérben megbújó karaktergyilkosságot elkövetők szándékát" - kezdte nyilatkozatát, amelyben azt írja, hogy az őt támadó blogot nem egy ember írja, hanem sokan vágynak bosszúra a hazug híresztelésekkel.

"Egy általam valóban elkövetett, elsősorban a családomat megbántó cselekedetemre építettek rá minden hazugságot, hogy az hihető legyen. Amit valóban tettem, arra nem vagyok büszke, és mindenkitől elnézést kell kérnem, aki e miatt csalódott bennem" - teszi hozzá a levélben, amelyben állítja, hogy a saját pénzéből ment el az adriai "orgiára".

Szerinte sokan nem hittek az alaptalan vádaskodásnak, amit mutat, hogy bizalmat kapott a választóktól a "hazug mocskolódás" ellenére is.

"A politikai ellenfeleim a választás tisztaságának megkérdőjelezésével kapcsolatos lépéseikkel nemcsak engem, hanem a város működését is lehetetlenné akarták tenni, húzták az időt, ezért számoltatták kétszer is újra a szavazatokat. Október eleje óta a város életéről és jövőbeni kihívásairól senki sem beszélt. Azt gondolom, egy önkormányzati választásnak az elért eredményekről és a jövőbeni tervekről kellene szólnia" - folytatja sorait, amelyben azt írja, hogy az is bántja, hogy a családja is céltáblája lett a támadásoknak.

Levonom a konzekvenciákat és vállalom a felelősséget. Szeretem Győrt, ezért nem szeretném a személyemmel és velem történtekkel hátráltatni a város további fejlődését. Ezúton bejelentem, hogy a morális helyzetre való tekintettel az alakuló közgyűlés után péntek 16 órai határidővel polgármesteri tisztségemről lemondok. Kívánom, hogy a jövőben olyan ember vegye át a székemet, aki érdemes szeretett városunk vezetésére.

Közli levele végén Borkai, hogy lemond. Ennek értelmében 90 napon belül új választást kell kiírni Győrött.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

nyomasek bobo, 2019.11.07 06:30

@Fricibacsi3:

"Mr40% Gajda, fehérporos Lackner és Krinyó?
Baloldalon nincs erkölcsi mérce csak a lopás?"


szerencsénk, hogy a kaszinókirály már a pokolban rulettezik, de van még nekünk milliónyi fidess strómanunk, aki nem 2, négykézzel lopnak.

Elios lámpa minden fejbe, éljen pénztáros lölő!

soros, migráncs!

amúgy melyik fidesscsicska NER katona nem milliárdos?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

terabit, 2019.11.06 22:43

@Fricibacsi3: az más, ugyanis szarlibsi, neki szabad.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rigolya, 2019.11.06 21:29

@Fricibacsi3: ez a pártközpont, marslakó121 vagy csak csoportosan él a gerinctelen fidesznyik troll?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

narancsragacs, 2019.11.06 19:46

Szép temetés csúnya halottal ... Kár hogy ennyi ideig tartott mire orbán rájött hogy ez a legokosabb amit tehet. - Most majd zsótiból szex és narkóügyi biztos lesz , vagy operátor az Audiban ?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

acdc, 2019.11.06 19:18

@Fricibacsi3: Nem tudom feltűnt-e stricibá, de ez a cikk a mélykeresztény-nagymagyar közpénzeken élősködő fideszg.ciről szó,l nem az általad említett senkiről.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html