Arra az elhatározásra jutottam, hogy a magam és mások méltóságának megőrzése érdekében a Vígszínház vezetésére beadott pályázatomat - annak ellenére, hogy a szakmai bizottság azt találta a legjobbnak - visszavonom, vígszínházi munkámat befejezem azzal a hittel, hogy Thália örök és halhatatlan - írja Eszenyi a Facebookon.

Mindennek az előzménye, hogy az elmúlt napokban több mint ötven színész vádolta meg verbális erőszakkal és hatalmi visszaéléssel a Vígszínház igazgatóját, megalázó kommunikációról, elviselhetetlen munkakörülményekről, agresszív vezetői módszerekkel vádolva meg őt. Eszenyi a vádakra többször is azt mondta, valóban határozott vezetőnek tartja magát, de minden döntését a színház érdekében hozta meg - olvasható a portálon.

A lemondás előtt röviddel az Index fővárosi forrásokból megtudta: a Fővárosi Önkormányzat sem szerette volna Eszenyi Enikőt kinevezni a Vígszínház igazgatói posztjára a jelenleg zajló pályáztatási folyamat végén, azonban lépni mindeddig nem tudtak, hiszen a Karácsony Gergely főpolgármesterék által kinevezett egy jobboldali és egy ellenzéki politikusból, a kormánnyal jó viszonyt ápoló színházi emberekből és a Vígszínház két képviselőjéből álló, 9 tagú szakmai bizottság egyedül Eszenyi pályázatát engedte tovább. Eszenyi Enikő 6 igen és 3 nem, Rudolf Péter 4 igen, 3 nem és 2 tartózkodó szavazatot kapott, Csányi János nem kapott voksot, azaz kizárólag Eszenyi az, aki megkapta a szavazatok legalább 50 százalékát.