Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Párbeszéd Magyarország (PM) képviselői csoportjának vezetője elmondta, hogy előrehozzák a tisztújítást a pártban. Azért nem azonnali hatállyal mondanak le, hogy az Európa Parlament képviselőválasztási kampányt még végig tudják csinálni.

Karácsony arról is beszélt, hogy az országgyűlési választáson súlyos kudarcot szenvedtek és megkerülhetetlen, hogy a felelősséget vállalják. Utalt rá, hogy az összefogás többi pártjának is illene ezen elgondolkodni. Sok kompromisszumot kötöttek, aminek nem volt haszna, a továbbiakban ezt nem szeretnék, így nem lesz önálló parlamenti frakciójuk - mondta a politikus az ATV-ben.

Nem kérnek Horvát Csabából az Együtt-PM-esek

A parlamenti választás a Kormányváltó szövetség súlyos vereségét hozta. A PM vezetőiként megértettük, hogy a választók többsége nem érzékelt megújulást a magyar baloldal politikájában. Számunkra ebből az a tanulság, hogy a korábbiaknál is határozottabban kell képviselnünk eredeti céljainkat - olvasható a Párbeszéd Magyarországért közleményében.

Ennek első lépéseként az Együtt-PM szövetség önálló listát állít az európai parlamenti választáson. A két választás értékelésére az EP-kampány után, együtt kerül sor, és ekkor dönt a párt a következő két év stratégiájáról és az ezt képviselő elnökség tagjairól. A PM elnöksége ehhez kapcsolódva megtárgyalta az őszi önkormányzati választásokra való felkészülés menetrendjét is. Ennek kapcsán megállapítottuk, hogy az MSZP jelöltjével, Horváth Csabával nincs esélye nyerni a demokratikus ellenzéknek, ezért egy olyan jelöltet fognak csak támogatni, aki bírja a teljes demokratikus szavazói közösség támogatását és felvállalja a baloldal megújítását.