Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Frölich Róbert saját közösségi oldalán jelentette be döntését, amelyet azzal indokolt, hogy az elmúlt években a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) "olyan irányba mozdult el, nem kis mértékben a világi vezetés tudtával, támogatásával, amely egyre távolabb kerül mindattól", amit ő képviselt és képviselni akar a jövőben is - idézi az MTI.

Olyan eszközöket vetettek be, amelyekkel már nem tud és nem is akar közösséget vállalni - fogalmazott Frölich. Hozzátette: ha "ez az út és ezek a módszerek a Mazsihisz jövője", annak nem akar sem felelős poszton lévő passzív szemlélője, sem aktív gátja lenni.

Azt írta, hogy csaknem harminc éves pályáján a neológ vallásos zsidóságot képviselte, nem csupán a rituálé vagy a gyakorlat szintjén, hanem a neológ szellemiség, a zsidó morál hirdetésével és megélésével is.

Frölich Róbertet, a budapesti Dohány utcai zsinagóga főrabbiját 2015 júliusában választotta meg országos főrabbinak a Mazsihisz rabbitestülete.

Reagált a Mazsihisz

A szervezet megszólalt Frölich lemondása kapcsán, mely szerint közgyűlésük nemrégiben meghatározó többséggel erősítette meg "új stratégiáját, amely a változó világra nyitott, sokszínű magyar zsidó közösség építését célozza meg". A Mazsihisz "legfőbb döntéshozó testületének határozatát mindenkinek, de különösen a választott tisztségviselőknek tudomásul kell venni". Úgy fogalmaztak: "valljuk, hogy a több mint 150 éves múltra visszatekintő magyar neológ mozgalom számára a hagyományok továbbvitele mellett az állandó megújulás az egyik legfőbb erény, ezen az úton, a megújulás és a befogadás útján kell továbbra is haladni".

Képen a szegedi Új zsinagóga: MTI Fotó/Rosta Tibor