Az alsóházban a PiS, a felsőben az ellenzék az erősebb

A lengyel parlamenti választások hétfő este közölt hivatalos végeredménye szerint is győzött a Jog és Igazságosság (PiS) párt, amely a szavazatok 43,59 százalékával 235 mandátumra, vagyis önálló többségre tett szert a 460 fős alsóházban. A felsőházban az ellenzék lehet erősebb, miután a százfős házba a PiS-nek csak 48 szenátora, valamint egy, a kormánypárthoz közeli független képviselő került be - írja az MTI.
Szász Péter, 2019. október 14. hétfő, 22:09
Fotó: Pixabay

A második helyen befutó fő ellenzéki párt, a Polgári Koalíció (KO) 27,4 százalékot ért el.

A posztkommunista Baloldali Demokratikus Szövetségből (SLD), valamint kisebb balliberális tömörülésekből álló baloldali szövetség a voksok 12,56 százalékát nyerte el

A Lengyel Parasztpártra (PSL) és a vele közös listán induló, rendszerellenes Kukiz'15 mozgalom alkotta szövetségre 8,55 százalék szavazott.

Az ötszázalékos bejutási küszöböt átlépte még a voksok 6,81 százalékával a nemzeti radikális pártok szövetsége, a Konföderáció (Konfederacja).

A  61,74  százalékos részvételi arány rekordmagas volt az 1989 utáni választások történetében.

Felsőház

A felsőházban az ellenzék lehet erősebb, miután PiS pártnak csak 48 szenátora, valamint egy, a kormánypárthoz közeli független képviselő került be

Az egyéni kerületekben választott felsőház többek között elutasíthatja a szejmben megszavazott törvényeket, amelyeket azonban az alsóházi többség ismét jóváhagyhat. Az alsóházban a PiS a végeredmények szerint önálló többséggel rendelkezik.

A PiS-nek 48 felsőházi mandátum jutott, ugyanennyi mandátumra tettek szert az ellenzéki tömörülések is. Közülük a Polgári Koalíciónak (KO) 43 mandátuma van, a Lengyel Parasztpárt (PSL) listájáról hárman, a Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) listájáról pedig ketten kerültek be. Emellett négy független szenátort is megválasztottak, közülük hármat az ellenzékhez, egyet pedig a PiS-hez közelinek tartanak.

HOZZÁSZÓLÁSOK