2011 decembere óta először került sor kamatemelésre, de a megemelt betéti kamat még így is a közelmúlt piaci kamatszintjei alatt maradt, így a várható piaci hatás szempontjából a kamatfolyosó szűkítésénel is nagyobb jelentősége lehet a likviditást befolyásoló intézkedéseknek. Ugyanakkor a kamatlépés jelzésértékű is volt a normalizáció, illetve a szigorítás megkezdését illetően és mindenképpen nagyobb az O/N kamat jelentősége, mint a változatlan alapkamaté - kommentálta az MNB mai döntését Jobbágy Sándor, a CIB Bank Zrt. prognosztája.

Az elemző szerint az óvatos jegybanki megközelítés nyitva hagyja a jövőbeni makroadatokhoz igazodó döntések előtt az utat és továbbra is csak a minimálisan szükséges szigorítással kíván továbbhaladni. A hazai maginfláció és a külső környezet figyelembevételével ez akár azt is jelentheti, hogy 2019-ben nem lesz további kamatemelés. A likviditási keretek meghatározása a swapállomány változtatásán keresztül azonban további finomhangolásra ad lehetőséget. A tényleges intézkedések időzítése jelentős mértékben függ a beérkező új adatoktól. Jobbágy szerint az alapkamat 2020-ig elejéig valószínűleg nem változik, míg 2019 végén a 3 hónapos Bubor még mindig érdemben az irányadó ráta 0,9 százalékos szintje alatt állhat majd. Nagy Márton jegybanki alelnök kamatdöntést követő kommmentárjában 10 bázispontos piaci (Bubor) igazodást és 130 milliárd forintos fx-swap állománycsökkentést vetített előre.

A jegybank a döntést követően ismertette új makro-előrejelzését is. A 2019-es és a 2020-as inflációs előrejelzés egyaránt 3,1 százalék (mindkét évre emelkedett a decemberi előrejelzéshez képest), míg a GDP-növekedés számai 3,8, illetve 3,2 százalék. Az inflációs számok a piaci konszenzussal egybehangzóak, míg a növekedési számok kissé magasabbak.

A külföldi nagy jegybankok oldaláról nincs lépéskényszerben az MNB, hiszen mind az ECB, mind a Fed várakozó álláspontra helyezkedett - fogalmazott Varga Zoltán, az Equilor Zrt. senior elemzője.

A forint árfolyama tavaly szeptember óta folyamatosan erősödő pályán mozog az euróval szemben. A 330-as szint közeléből egészen 313 alá süllyedt az árfolyam, majd a nemzetközi befektetői hangulat romlásával párhuzamosan egy éles korrekció indult. Várakozása szerint a következő hónapokban is sávosan mozoghat a jegyzés, egy viszonylag széles tartományon belül, a 310-325-ös szintek között. Nagyobb, trendszerű elmozdulásnak jelenleg kicsi az esélye.

A monetáris kondíciók normalizálása feltehetően lassú és fokozatos lesz, mivel egyrészt az infláció egyelőre kontrollálhatónak tűnik, így nem indokolt a gyorsabb ütemű szigorítás, másrészt a külső monetáris feltételek érdemben enyhültek, mivel a meghatározó jegybankok ismét lépéseket tettek a lazítás irányába, illetve leállítják a szigorítási ciklust - véli Suppan Gergely, a Takarékbank Zrt. elemzője.

Így várhatóan a hazai monetáris kondíciók fokozatos szigorítása elégséges lehet a forint lassú erősödéséhez, amely így az amúgy is igen mérsékelt és csökkenő importált infláción keresztül támogathatja az inflációs cél elérését. Az elemző arra számít, hogy a MT alapesetben negyedévente az új inflációs jelentéssel egy időben dönt a likviditásbővítő deviaswap állományok további csökkentéséről, valamint a kamatfolyosó kislépésű emeléséről. Mivel a kamatfolyosó jelenleg igencsak aszimmetrikus, az alapkamat emelése csak akkor várható, amikor a kamatfolyosó szimmetrikus lesz az alapkamat körül, amire feltehetően 2020 közepén kerülhet sor.

Ennél lazább hangvételű szigorítást nehéz lett volna elképzelni. Kiderült, hogy az infláció cél fölé emelkedése egyelőre mégsem okoz akkora fejfájást a jegybanknak, mint amennyire az az év eleji kommunikációból kitűnhetett - fogalmazott Forián-Szabó Gergely, az Amundi Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója.

Az egészen rövid kamatszint 10 bázispontos emelésének közvetlenül nincs érdemi hatása az inflációra, a jegybanki lépések elsősorban az árfolyam terelésén keresztül befolyásolhatják a hazai árakat. Miután a piac egy óvatos kamatemelési ciklus elindítására számított, az MNB elnöke viszont határozottan egyszeri lépésről beszélt, ezért a forint érthető módon gyengült. A beárazott helyzethez képest tehát a mai bejelentések hatására - az árfolyam gyengülésén és a piaci kamatok csökkenésén keresztül  lazultak a monetáris kondíciók - tette hozzá a szakértő.