A kérdés az volt, számítanak-e újabb, a tavaszihoz hasonló vásárlási rohamra. Ugyanis a koronavírus-járvány magyarországi megjelenése előtt, már februárban és március elején jelentősen megnőtt a boltok forgalma, elsősorban a felhalmozások miatt. Februárban az élelmiszer-kiskereskedelem (és az élelmiszerjellegű vegyes boltok) forgalma kiugró mértékben 11,3 százalékkal nőtt éves szinten, ebből a növekedésből 7 százalék volt a járvány miatti vásárlásokhoz köthető forgalombővülés.

Ezt kell tudni a kutatásról

A Pulzus Kutató felmérése 1000 fő megkérdezésével történt, a válaszok reprezentálják a magyar felnőtt lakosság véleményét. Ez azt jelenti, hogy az adatok nem, kor, iskolai végzettség és településtípus szerint a magyar alapsokasági adatoknak megfelelően tükrözik a felnőtt, 18 pluszos lakosság véleményét.

Tavasszal előfordult a boltokban, hogy több termékből hiány  alakult ki, a legnagyobb boltláncokat tömörítő Országos Kereskedelmi Szövetség többször is igyekezett megnyugtatni a vevőket, hogy átmenetileg elfogyhatnak egyes termékek, de ennek inkább logisztikai okai voltak, az utánpótlás adott volt. A mostani második hullámra a boltláncok előre készültek, a legjobban fogyó termékekből extra készletet tartanak - derült ki a Pulzus Kutató kutatásából.

A felmérés szerint a magyarok 50 százaléka úgy látja, hogy azért nem lesz felvásárlási roham, mert az emberek tanultak a tavaszi káoszból és józanabbul vásárolnak a mostani hetekben. A megkérdezettek harmada - 29 százaléka - ugyanakkor el tudja képzelni a pánikvásárlásokat, ha újból kijárási korlátozások lépnének életbe.

A nők és a férfiak egyaránt 16-16 százaléka úgy véli, hogy a boltok felkészültek az esetleges rohamokra a második hullámban. A nők elképzelhetőbbnek tartják a felvásárlási hullámot, az esetleges kijárási korlátozások esetén.

A negyvenes, ötvenes korosztály tagjainak többsége szerint az második hullám ellenére ma már nyugodtabbak a vásárlók, mint tavasszal, így nem lesz tumultus az üzletekben. A fiatalabbak 4 százaléka, a 60 év felettiek 6 százaléka pedig számít felvásárlási lázra, de szerintük az csak néhány napig fog tartani.


A felsőfokú végzettségűek körében a legmagasabb az aránya azoknak, akik szerint a boltok felkészültek a várható magas forgalomra, ezért nem lesz probléma, azaz várhatóak nem fogynak el a termékek, a diplomások több mint ötöde volt ezen a véleményen. A középfokú végzettséggel rendelkezőknél szintén többségben vannak a "józanságra" számítók.


Bár a budapestieknek csak a 28 százaléka tart attól, hogy az esetleges kijárási korlátozások esetén megint elindul egy felvásárlási láz, a kisebb településeken magasabb az arányuk. A megyeszékhelyeken élők 21 százaléka lát erre esélyt. A városokban és községekben élőknek pedig kevesebb mint hatoda tartja ezt reális forgatókönyvnek.