A Lánchíd-Alagút felújításával folytatódik a fővárosi hidak rekonstrukciója - olvasható a szerdai budapesti közgyűlés elé terjesztett önkormányzati javaslatban. A Lánchíd-Alagút projekt beszült összege bruttó 22,3 milliárd forint, a munka 2018-2019-ben folyna. A Lánchíd felújítást a híd "nem megfelelő biztonságú teherbírás indokolja" -olvasható az előterjesztésben, az elmúlt hónapokban előfordult, hogy az útpályából komplett darabok szakadtak a Dunába - vagyis az önkormányzati előterjesztéssel nem lehet vitatkozni. A hidat legutóbb 30 éve 1986-1988 között újították fel.

A tervek szerint a Lánchíd teljes értékű felújítást kap, visszabontják és újjáépítik az útteste, a gyalogjárdákat, a megmaradó szerkezeti hídelemeket korrózió elleni védelmet kap, a szobrok, kandeláberek és kőelemek teljes műemléki felújítást kapnak. A tervekben szerepel a díszkivilágítás felújítása - új színes levilágítást kap a a híd és az alagút is. A színes ledvilágítás lehetővő teszi például nemzeti ünnepeken a a híd megvilágítást nemzeti színekkel. A Lánchíd funkciója a jövőben sem változik, vagyis nem tiltják ki az autósközlekedést, holott ez a híd kora miatt már korábban is felmerült.

A hídfelújítással egy időben a Várhegy alatti alagutat is felújítják, illetve a hídfőket is átalakítják. A nagyobb hídfőfelújítás a pesti oldalon lesz, ahol a már a hídfőn túli közúti és villamos alagutat - amely a rakparti forgalmat elvezeti a híd alatt teljesen elbontják mivel a 75 éves bauxitbeton felett eljárt az idő, ami további 4 milliárd plusz áfába - öt milliárd forintba kerül. Az alagutak felújítása önmagában másfél éves lezárást igényelne , ezért időzítik együtt a szintén 1,5 éves hídfelújítással. Ép ezért a kettes villamos sem fog járni a felújítás alatt, ráadásul a Lánchíd és a Erzsébet-híd közötti szakaszon lévő viaduktot is felújítják. A felújítást az is indokolja, hogy a Lánchíd pesti hídfője alatti alagútba csak a BKV legöregebb villamosai férnek be, a felújítás után ez megváltozik.