A tájékoztatás szerint a 165-ös kilométerszelvénynél zárták le az utat, a személykocsikat a Pozsony felé futó M15-ös autóút felé terelik. Pénteken azt jelentette az osztrák APA hírügynökség, hogy reggel hét óra körül biztonsági okokból, a menekültek nagy tömege miatt lezárták a nickelsdorfi (miklóshalmai) határátkelőt Ausztriában, majd kilenc óra körül újra megnyitották azt Magyarország irányába. A határszakasz és az A4-es autópálya Ausztria fele tartó oldalán továbbra is érvényben van a lezárás.

Arra kérik az autózókat, hogy már a határ közelében figyeljenek az utakon gyalogosan közlekedő emberekre és az emiatt érvénybe lépett 60 kilométer per órás sebességkorlátozásra.

Az M1 aktuális csatorna helyszínen tartózkodó munkatársa pénteken reggel számolt be arról, hogy gyakorlatilag leállt a forgalom a magyar-osztrák határon fekvő Nickelsdorfot (Miklóshalma) és Bécset összekötő A4-es autópályán, mert menekültek nagyobb csoportja indult útnak a sztrádán.

A közlés szerint fél hét körül - elunva az őket a bécsi Westbahnhofra szállító buszokra várakozást - több százan keltek útra, majd újabb emberek csatlakoztak hozzájuk. Vannak, akik az úttesten mennek.

A műsorban elhangzott: legalább tízezer ember érkezett csütörtökön a magyar-osztrák határon fekvő átkelő osztrák oldalára; közülük sokan egy depóban töltötték az éjszakát.