Lezárult a helycsere az ellenzéki térfélen

Megtalálta új pártját Demeter Márta, az MSZP korábbi elnökségi tagja, parlamenti képviselő, aki néhány hónapja látványosan átült a szocialista frakcióból a függetlenek közé.
Komócsin Sándor, 2017. szeptember 1. péntek, 08:29

Az LMP frakciójában folytatja parlamenti képviselői munkáját Demeter Márta biztonságpolitikával foglalkozó szakpolitikus, aki néhány hónapja látványosan kilépett az MSZP képviselőcsoportjából - írta az mno.hu az Indexre hivatkozva. Demeter korábban a szocialista párt elnökségének is tagja volt.

Azzal kapcsolatban, hogy miért éppen az LMP-frakciót választotta, a következőket mondta:

  • a Fidesz lecserélte szavazóbázisát és kivonult a politikai centrumból,
  • a Jobbik is változtatott a profilján, de nem tudta elérni a centrumot,
  • az MSZP képtelen a társadalom többségét megszólítani és hitelesen képviselni, miután többszörösen bebizonyította, hogy bármikor hajlandó együttműködni a Fidesszel.

Ugyanakkor szerinte az LMP frakciója professzionálisan működik, intenzíven és kitartóan dolgozik, sorra lép fel a káros kormányzati lépésekkel és a lopásokkal szemben.

HOZZÁSZÓLÁSOK