Novemberben az állami támogatással új, hétüléses autót lízingfinanszírozás keretében vásárló nagycsaládosok által idén igénybe vett finanszírozott összeg meghaladta a 10 milliárd forintot - közölte a Magyar Lízingszövetség. Ebben az évben egészen pontosan 10,54 milliárd forint forrást biztosítottak a lízingcégek összesen 3580 autó megvásárlásához.

"Milliárdok hét ülésen"

"A nagycsaládosok számára elérhető autóvásárlási program keretében az állam az új hétüléses autókhoz a vételár felét, maximum 2,5 millió forintot biztosít vissza nem térítendő támogatásként a három- vagy több gyermeket nevelő családoknak. A program tavaly júliusi indulása óta pedig összesen 15,8 milliárd forinttal finanszírozták a nagycsaládosok autóvásárlásait a Lízingszövetség tagvállalatai" - mondta Tóth Zoltán, a szervezet főtitkára.

A friss adatokból kiderül, hogy idén május óta az egy-egy autóra jutó átlagos lízingösszeg meghaladta a 3 millió forintot. "Tavaly július óta az egy autóra jutó átlagos finanszírozott összeg pedig 2,92 millió forintot tett ki."

A program iránti érdeklődés folyamatosan magas: 2020 második felében a megkötött szerződések és a leadott kérelmek száma havonta jellemzően 250-300 jármű, ami azt jelzi, hogy a koronavírus második hulláma kevésbé érezteti hatását ezen a területen. A legtöbb finanszírozási kérelmet továbbra is pozitívan bírálják el a lízingcégek. A program rajtja óta az igénylők mindössze 5 százalékánál nem kötöttek szerződést.