Schiffer András visszatér az LMP-hez

Miközben az LMP-ből Schiffer András és Hadházy Ákos után a párt harmadik egykori társelnöke Szél Bernadett is kilépett, Schiffer András visszatér az LMP környékére - tudta meg a Népszava.
Domokos László, 2018. október 2. kedd, 08:14

A párt alapítója az LMP-frakció mellett tanácsadóként dolgozik majd tovább - tudta meg a napilap. A politikus még 2016-ban mondott le mandátumáról, majd idén májusban jelentette be, hogy távozik a pártból.

Bár Schiffer a lapnak úgy kommentált, hogy "nem tudok róla", Schmuck Erzsébet képviselő azt mondta: "felmerült" a korábbi társelnök alkalmazása.

Szél Bernadett volt társelnök tegnap jelentette be, hogy kilép a pártból és a frakcióból is. A politikus nem egyedül távozott, mivel Szabó Szabolcs is kilép az immár hatfős LMP-frakcióból.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

flatron4687@gmail.com, 2018.10.02 11:52

Vajon, milyen feladatot kapott Orbántól ?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Darabont1453, 2018.10.02 11:31

Ez így illik. Ott volt a párt születésénél is, ott kell lennie a halálánál is. Főleg, hogy annak egyik fő okozója.
Neki kell lekapcsolnia a villanyt és leadni a kulcsdobozt a portán.
Az SZDSZ-t tönkretevőkben nem volt ennyi gerinc, ők kerestek erre egy balekot ( Retkes Attila személyében).
Mondjuk szerintem itt is ez lesz a menet. Nem nézek ki ennyi gerincet Scifferből?.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matura, 2018.10.02 09:05

Profi áruló átveszi a 2/3 biztosító pártot
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tlg01, 2018.10.02 08:21

orbán hasznos idiótája visszatér
örvendezzetek
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html