LMP: Szél Bernadettet három évre eltiltották minden párttisztségtől

Szél Bernadettet három évre minden párttisztségtől eltiltotta az LMP etikai bizottsága, amely azzal tette teljesen érthetetlenné döntését, hogy a társelnöknek ennek ellenére nem kell lemondania posztjáról. Így járt Schmuck Erzsébet és Ungár Péter országgyűlési képviselő is - számolt be a 24.hu.
Domokos László, 2018. július 19. csütörtök, 07:25
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

Az LMP etikai bizottsága Szél Bernadett társelnököt és Ungár Péter országgyűlési képviselőt három évre eltiltotta minden párttisztségtől, ennyi ideig kongresszusi küldöttek sem lehetnek.

A döntéshozók azért büntették a két politikust, mert az április 8-i választás előtt - a grémium szerint a kongresszus és a politikai tanács döntésével szembemenve - tárgyalt a választókerületi visszalépésekről, azaz szervezte a koordinációt. Ungár ezen kívül a Ron Werber szerződése körüli anomáliák miatt is felel. Az ugyancsak országgyűlési képviselő Schmuck Erzsébet megúszta kétéves eltiltással - számolt be a portál.

Az ítélet különlegessége, hogy bár Szélt három évre eltiltották a párttisztségektől, nem kell lemondania az elnöki posztról, azaz eltiltása ellenére viselhet párttisztséget.

A 24.hu szerint emellett az etikai bizottság büntette az olyan LMP-politikusokat, akik visszaléptek a választás előtt. Így Kassai Dánielt kizárták a pártból, mert visszalépett a szocialista javára.

Volt viszont olyan is, akinek enyhítettek a büntetésén: Sallai Róbert Benedeket, a párt egyik alapítóját, korábbi országgyűlési képviselőjét első fokon kizárták a pártból, amiért nekiment Hadházynak, ám az etikai bizottság most úgy döntött, az SRB becenéven ismert politikus ugyan öt évig nem viselhet párttisztséget, de az LMP tagja maradhat.

A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

atombandi, 2018.07.20 11:49

@Borisz1106:
a mennyiseg a lenyeg. ha nem viszik at a kuszobot, akkor megszunnek. szerintem az lmpnek vege, megy az szdsz utan. a gyurcsany jelenseget nehez ertelmezni, ok szerintem maradnak. az mszp az utolsokat rugja, hiaba szivja fel a nem letezo pm-et, talan megy ciklus van bennuk. a jobbik ha ketfele is szakad, meg akkor is 10%-os part marad. az meg szinte biztos, hogy a fele nem fog atvonulni a toroczkai fele partba, cserbe elmondhatjak magukrol, hogy kvazi jobboldali part lettek a radikalistak nelkul, lehet tobbet hoz a konyhara, mint amennyit toroczkaiek el tudnak vinni.

erdekes lenne egy toroczkai-fidesz-jobbik haromszogbol ki tudna nyerni. orbanek szerintem radikalisabbak mar regota a jobbiknal, ket oldalrol fogjak harapdalni oket. ha lecseng a migrans tema, akkor megint elokerulnek a zsido es cigany temak, de mar nem a jobbiktol, mikozben a sorosozast sem akarjak elengedni.

az latszik, hogy a baloldal marginalizalodott, kvazi megszunt. eljarhatnak szavazni, de az kb annyit szamit majd, mint a kutyapart. elveszett voks? lehet. az igazi kerdes, hogy jobboldalon ki nyer, az lesz a mervado. es lesznek balrol olyanok, akik inkabb a jobboldali kiralycsinalasba akarnak beleszolni. azok pedig nem a fideszre fognak voksolni.

ezert kene minel hamarabb letisztitani a frontvonalakat, hogy a baloldali szavazoknak is feltunjon, hogy nem a kocsog, a paprikajanicsi es a szanalmas kozott kell valasztani, hanem a fidesz es a jobbik kozott. az atszavazas is kb errol szolt, jo iranyba tett kis lepes volt, tovabb kell haladni ezen az uton. csak akkor lesz orbanvaltas, ha megindul es tovabbmegy ezen az uton a tomeg. ehhez nem artana, ha addig megszunne az lmp, kiesne az mszp es gyurcsanyek is. az lenne a tuti, ebbol a listabol az elso mar ki van pipalva, dolgozni kell a masik ketton...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2018.07.19 18:04

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Borisz1106, 2018.07.19 17:27

@atombandi: Bár ilyen egyszerű lenne. Hidd el van olyan szoclib szavazó aki akkor se szavazna a Jobbikra vagy bármilyen radikális nemzeti formációra ha csak az indulna a Fidesz ellen, ahogyan a Jobbikosok sem szavaznának soha a szoclibre. De otthon sem maradnak! A radikálisok még ha levágják a lábukat akkor is elmennek szavazni, ahogyan a masszív Gyurcsányisták is!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Borisz1106, 2018.07.19 17:23

@matura: Te kevered a szezont a fazonnal. Autokráciát kevered a diktatúrával. Diktatúra nem jöhet létre szabad választásokon (főleg egymást követően 3-szor). Azaz az a rendszer nem lehet diktatúra ami a népképviseleten alapul. A diktatúrák jellemzője az, hogy mindig elnyomja az állampolgárok bizonyos csoportjait, korlátozza jogaik gyakorlásában. Neked pl. milyen jogaid sérülnek most? Te Orbánt diktátornak tartod, de a szavazópolgárok többsége is ugyanígy gondolja ezt? Hát pont nem. Azt hiszem ez a mostani választási eredményből is jól látszik.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matura, 2018.07.19 16:20

@Borisz1106: Minden fidesz-kdnp-en kívüli párt akinek nem álma az egyszemélyes diktatura, ahol mindent egy tévedhetetlen személy dönt , független bíróság, ügyészség, önkormányzatok, független minszterek stb.stb ismert gépezet
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html