LMP: a kormány korlátozza a gyülekezési szabadságot

Az LMP a strasbourgi nemzetközi bírósághoz fordul, mert a párt álláspontja szerint az állam korlátozta a gyülekezési jogukat azzal, hogy az idén március 15-én szinte valamennyi alkalmas fővárosi helyszínt lefoglalta – jelentette be Szabó Tímea, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese Budapesten szombaton sajtótájékoztatón.
MTI, 2012. augusztus 11. szombat, 13:32
Fotó: Napi.hu

Az ellenzéki politikus emlékeztetett rá, hogy a Fővárosi Törvényszék néhány nappal ezelőtti végzésében igazat adott az LMP-nek, és megállapította, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) területfoglalást elutasító határozata törvénysértő volt, azaz súlyosan sérült az LMP gyülekezési joga.

Az LMP idén februárban jelentette be a BRFK-nál, hogy március 15-én, a budapesti Hősök terén kíván megemlékezni az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulójára. Ezt a rendőrség akkor hatáskör hiányára hivatkozva akkor elutasította, mert a területet a fővárosi önkormányzat már korábban lefoglalta.

Szabó Tímea hozzátette: az állam és a főváros "rosszhiszemű" területfoglalásaival minden megemlékezésre méltó közterületet lefoglalt, így például a Parlament környékét, az Andrássy utat, a Nemzeti Múzeum környékét és a budai Vár területét is.

Az LMP politikusa szerint az állam ilyen módon próbálta megakadályozni, hogy ellenzéki pártok és civil szervezetek érdemi kritikát fogalmazhassanak meg a kormány politikájával és intézkedéseivel szemben.

Az ellenzéki képviselő szerint a gyülekezési jog nem alapvető jog többé, hanem "a közterület használója által gyakorolt kegy". Szabó Tímea a közelgő október 23-i nemzeti ünnep kapcsán az üzente a kormánynak, hogy ne korlátozza ezt a jogot. Az ellenzéki párt várhatóan a jövő héten juttatja el beadványát a strasbourgi bírósághoz, amelynek döntése azonban csak évek múlva születhet meg - tette hozzá Szabó Tímea.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Fricibacsi, 2012.08.11 14:25

LMP, aki néhány tucat emberen kívül nem tud nagyobb tömeget megmozgatni reklamál.

Hol nem férnek el? Még egy játszótéri homokozóban is bőven elférnének. Aztán hozzáláncolhatnák magukat a mádszókához
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html