Londoni elemzők - Gyorsulóban a magyar gazdaság növekedése

Gyorsuló ütemben növekszenek a következő két évben az európai feltörekvő gazdaságok, ugyanakkor továbbra is az euróövezeti adósságválság jelenti a térség legnagyobb növekedési kockázatát, különösen a nyitott közép-európai gazdaságokra - áll az egyik vezető londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház kedden ismertetett átfogó előrejelzésében.
MTI-Eco, 2013. október 8. kedd, 18:41
Fotó: Napi.hu

A Capital Economics szakelemzőinek negyedik negyedéves térségi prognózisa szerint a ház által egy csoportban vizsgált Magyarország, Lengyelország, Csehország, Törökország és Oroszország együttes átlagos GDP-növekedési üteme az idén 1,8 százalék, jövőre 2,5 százalék, 2015-ben 3,0 százalék lesz.

A cég szerint azonban a "legnyilvánvalóbb" és jelentős lefelé ható kockázat az euróövezeti válság esetleges újbóli fellángolása, és ezt tetézi, hogy a helyi bankrendszerek állapota továbbra is "rendkívül törékeny" Magyarországon, valamint - a keddi előrejelzésben külön nem vizsgált - Romániában és Bulgáriában.

A ház elemzői szerint ugyanakkor az európai felzárkózó térség viszonylag elszigetelt az amerikai szövetségi jegybankrendszer (Federal Reserve System) által folytatott mennyiségi enyhítési ciklus majdani leépítésének hatásaitól; a régió tőkebeáramlását ennél sokkal nagyobb mértékben befolyásolja a nyugat-európai piaci hangulat.

A Capital Economics a keddi prognózisban megerősítette azt a várakozását, hogy a magyar gazdaság az idén 0,5 százalékkal, jövőre 2,0 százalékkal növekszik, 2015-ben azonban a ház elemzői szerint a növekedési ütem 1,5 százalékra lassul vissza.

A térség idei leggyengébb teljesítője ugyanakkor Csehország lesz, amelynek hazai összterméke a Capital Economics keddi előrejelzése szerint 1,0 százalékkal visszaesik.

A cseh gazdaság az egyetlen a régióban, amelyik a ház prognózisa szerint az idei év egészét recesszióban tölti.

Csehország azonban jövőre 2,0 százalékkal, 2015-ben 2,5 százalékkal növekszik a cég becslése szerint. A Capital Economics londoni szakelemzői a lengyel gazdaságban az idén 1,0 százalékos, jövőre és 2015-ben egyaránt 3,0 százalékos GDP-bővülést várnak.

A jövő évi 2,0 százalékos magyarországi gazdasági növekedés gyakorlatilag konszenzusos előrejelzés a londoni elemzői közösségben, de vannak ennél jóval derűlátóbb prognózisok is.

A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni elemzőrészlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) közgazdászai azt valószínűsítik, hogy a magyar gazdaság teljesítménye 2014-ben 2,6 százalékkal növekedhet. A cég szakértői elismerték legutóbbi prognózisukban, hogy ez messze meghaladja a londoni elemzői közösség előrejelzési átlagát, szerintük ugyanakkor két olyan tényező is van, amely alátámasztja növekedési várakozásukat. Az egyik az, hogy a költségvetési és a monetáris politika egyaránt a növekedés élénkítésére összpontosít, a másik az, hogy a hazai kereslet ötévi zsugorodás után valószínűleg elérte mélypontját.

Az HSBC citybeli elemzői minap ismertetett új felzárkózó térségi előrejelzésükben közölték, hogy a Magyarországon zajló erőteljes monetáris ösztönzés figyelembevételével az eddigi 1,3 százalékról 2 százalékra javították a magyar gazdaság jövő évi növekedésére adott előrejelzésüket.

A City egy másik nagy befektetési bankcsoportja, a Barclays a globális felzárkózó térségről összeállított új negyedéves prognózisában a magyar gazdaság jövő évi növekedésére szóló előrejelzését csaknem megkétszerezte: az általa eddig várt 1,1 százalékos bővülés helyett most már szintén 2 százalékos GDP-növekedést vár Magyarországon 2014-ben.

A Barclays londoni szakelemzői szerint a magyar gazdaság lendülete elsősorban az élénkülő euróövezeti növekedésből és az MNB növekedési hitelprogramjából ered.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

hunnland, 2013.10.08 20:30

Euróövezeti adósságválság !!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Trambulin, 2013.10.08 20:04

@hunnland: Tudjuk a válság csak 2010 óta akadályozza a szerencsétleneket a növekedésben. Előtte olyan nem is létezett, így hatása sem volt a magyar gazdaságra.
Szegénykém!:)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rigolya, 2013.10.08 19:49

Agyhalottak minek járnak ide???
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

hunnland, 2013.10.08 18:55

..." ugyanakkor továbbra is az euróövezeti adósságválság jelenti a térség legnagyobb növekedési kockázatát..."


..tehát nem matolcsy ? Tudtok olvasni liberós -károgók???
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html