Milliárdokat bukott a magyar állam lóversenyen

Összesen 1,4 milliárd forintos veszteséget hozott össze az állam két lóversenyzéssel foglalkozó társasága, pedig nem sajnálták a pénzt a lovi reklámozására sem.
Vég Márton, 2019. június 1. szombat, 12:37
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

Míg a Szerencsejáték Zrt. évről évre rekordokat dönt és a kaszinók is megbízhatóan termelik a profitot az állami koncessziót birtokló cégeknek, addig a lóversenyzés tavaly is horribilis veszteséget hozott össze az államnak az elmúlt évek jelentős informatikai beruházásai és marketingcélú költései ellenére. A lovi két állami cége, a Magyar Lóversenyfogadást-szervező Kft. és a Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Kft. együtt összesen 1,4 milliárd forintos veszteséget könyvelhetett el 2018-ban - derül ki a cégek beszámolóiból.

Ennek még akár örülni is lehetne, hiszen volt már ennél jóval több is veszteség, például 2017-ben, amikor a két állami társaság 2,2 milliárd forintos veszteséget tudott kimutatni a mérlegében. Ráadásul tavaly a bevételek is csökkentek, ami magyarázható azzal, hogy az üzleti évben csak 83 versenynapot rendeztek, a 2017-es 88 versenynappal szemben. A Magyar Lóversenyfogadást-szervező Kft. 2017-ben 2,2 milliárd forintos árbevétele 700 millió forintot meghaladó veszteséggel párosult, 218-ban pedig csak éppen sikerült túllépni a 2 milliárd forintos forgalmat, de ez végül 400 millió forintos mínuszhoz volt csak elegendő. A nagyobb veszteséget a Kincsem Kft. hozta össze: 735 millió forint bevétel mellett 1 milliárd forintos veszteséget köszönhet az állam a lovis társaságnak.

Valamiért nagyon fontos lehet a lóverseny az államnak, hiszen a Kincsem Kft. tavaly még extra 500 millió forintos támogatást is kapott, valamint az állam nevében az MNV Zrt. 2018. december 30-án követelésapporttal 1,7 milliárd forint összegű tőkeemelést hajtott végre a társaságban. Magyarán ennyi tartozást engedtek el.

Mind a két társaságban Pécsi István az ügyvezető, aki rendületlenül optimista a milliárdos veszteségek ellenére. "Az árbevételt tekintve az idén duplázhat Magyarországon a lóversenyfogadás, a működtető cég már ez évben legalább nullszaldós lehet, s talán némi nyereséget is termelhet" - mondta a Világgazdaságnak Pécsi István. Az ambiciózus idei terveket a Szerencsejáték Zrt.-vel való együttműködésre alapozza, úgy látja, az elmúlt évek jelentős informatikai beruházásai és marketingcélú költései után végre megkezdődhet az önfinanszírozó lóversenyszervezés felépítése.

Segít a nagy testvér

Az ügyvezető szerint az idei forgalom legalább háromnegyedét már a Szerencsejáték Zrt. országos hálózatában több mint 1600 településen és 4500 ponton elérhető Kincsem+ Tuti adhatja, a következő években pedig újabb hasonló játékok is megjelenhetnek a lottótársaság kínálatában. A Szerencsejáték Zrt.-vel hosszú távú, legalább öt-tíz éves szakmai, partneri kapcsolatot terveznek: beszállítóként jelentkeznek a termékekkel, amelyeket a nagyobb játékszervező értékesít, ez kölcsönös gazdasági előnyöket hozhat.

Az internetalapú terminálokra már 2013-ban átállt a korábban kábeles rendszert fenntartó lóversenyfogadást szervező cég, így a hazai galopp- és ügetőversenyek mellett az utóbbi években számtalan nemzetközi futamra is lehetett már fogadni. A beszámolók szerint azonban a hagyományos fogadásokból származó bevételek nagyobb arányban csökkenek, mint ahogyan az online fogadási bevételek gyarapodnak.

Tavaly már volt 16 agárfutam is, ami a jövőben minden bizonnyal több lesz, hiszen a Kincsem Parkban épül fel a budapesti agár- és rögbistadion. A kormány 2016 végén 300 millió forint értékű infrastruktúra-beruházási támogatást biztosított. A pályaépítési és az épületrekonstrukciós előkészületi munkák már megtörténtek, így elindulhat a közbeszerzési eljárás is.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

kanri, 2019.06.02 10:48

A patkánykormány és a kicsit patkányaik szerint ez így ok. Nincs itt semmi gond.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

narancsragacs, 2019.06.02 09:17

@megalodon: Jó- jó, de ők nem lókolbászt hanem pénzt akarnak lopni !
- azért ennek a veszteségnek pár narancstolvaj biztosan örül mert ami ott veszteség volt az az ő zsebükben nyereséggé vált :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

megalodon, 2019.06.01 17:38

A lovakból csinájanak kolbászt és évente osszanak szét 1,4 milliárdot a nép között !!!
Egyszerü mint az ék a megoldás
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html