Egy nappal az önkormányzati választások után, október 14-én már meg is jelent a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) felhívása balatoni kikötők építésére vagy bővítésére. Erre a célra 4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást szán a turisztikai ágazat kormányzati szervezete és várhatóan ebből a keretből 5-8 projektet fognak támogatni. A cégek és önkormányzatok november 15-től december 16-ig pályázhatnak minimum 100 millió, maximum egymilliárd forint támogatásra, a kikötőknek pedig 2023. november 30-ig kell elkészülniük.

Persze nem akármilyen kikötők épülhetnek, hanem olyan hálózat, "mely az elektromos hajók számára is megteremti a lehetőséget a Balaton teljes körű bejárására" - szerepel a felhívásban. A fejlesztést követően a kikötőkben minimum 40 hajóhelynek kell lennie és egész évben fogadniuk kell a hajókat. Nagyon szigorú az elbírálás: 100-ból legalább 60 pontot kell szerezni a sikerhez, pontot ér például, ha helikopter is le tud szállni, illetve ha legalább 4 kikötővel köt együttműködési megállapodást a pályázó.

Legutóbb a 24.hu írt arról, hogy ha minden jól megy, 20-30 millió forintos elektromos luxusjachtok lephetik el a Balatont, legalábbis már készül az infrastruktúra, startolnak az e-kikötő fejlesztések. A cikk szerint esélyes helyszín lehet egy Mészáros Lőrinc-féle kemping partszakasza, de a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) is beszállna az üzletbe. Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója augusztusban beszélt arról, hogy az állam 6,6 milliárd forinttal megemelte a Bahart tőkéjét, és ezzel valamivel több mint 75 százalékos tulajdoni hányadot szerzett. Az állami tulajdonosi jogok gyakorlója az MTÜ. Korábban a céget a balatoni önkormányzatok tulajdonolták. Az immár állami cég rendelkezik a Balaton legnagyobb, 11 helyszínes vitorláskikötő-láncával Alsóörstől Siófokig.

Egy kicsit luxus

Ezer elektromos hajó lehet a Balatonon egy évtized múlva - jósolta a Világgazdaságnak 2016-ban Viszkei András, az e-hajógyártó Aqwia Kft. alapítója. Ez elég gyors tempó lenne, figyelembe véve, hogy a 6-7 ezer balatoni hajóból 300-400 körüli az elektromos járgányok száma. A lap ebbe beleszámított mindent a motorcsónakra utólag szerelt villanymotoros járműtől a 12 méteres elektromos jachtig. Az árak az autópiachoz hasonlóan alakulnak, a 3-4 millió forintos kategóriától a luxusmodell felé haladva a határ a csillagos ég. Az Aqwia egyre jobban teljesít: 2018-ban már 582 millió forint bevétel mellett 48 millió forintos profit jött össze. A cég 291 millió forint támogatást kapott 20013-ban az elektromos hajócsalád prototipusainak fejlesztésére.

Szintén Viszkei érdekeltsége a Balatonfői Yacht Club (BFYC) is, amely egyszerre kikötő, étterem és panzió. "Szép lassan közös erőből, szívvel-lélekkel készült, megannyi harc, küzdelem árán és baráti biztatással, segítséggel. Ellentmondásos és sokoldalú, egy kicsit otthonos, egy kicsit elegáns, egy kicsit luxus és egy kicsit tábor hangulatú" - olvasható a club oldalán. A BFYC-nek szerencsére segített már korábban a turisztikai ügynökség is, hiszen Balatonfői Yacht Club Kikötőhasznosítási Kft. 29,8 millió forintot kapott szálláshely fejlesztésre a Kisfaludy-pályázaton.

Inkább máshol

Azt még nem tudni, hogy az önkormányzatok közül melyik fog esetleg pályázni, de a Fidesz veszített pozícióiból a tóparti településeken. A fontosabb önkormányzatok közül például Keszthely, Balatonfüred, Tihany, Balatonboglár, Balatonszemes és Balatonföldvár polgármesterét a Fidesz adja, de Siófok, Balatonalmádi, Balatonfűzfő, Balatonlelle, Balatonkenese élén nem kormánypárti polgármester áll. A Fidesz egyik kampányígérete pedig az volt, hogy azok a települések számíthatnak pénzre, ahol a Fidesz nyer.

Több településen (Siófok, Balatonkenese) már tiltakozott is a lakosság a kikötők építése, bővítése ellen. "A szabad-kikötő megépítését nem szándékozzuk megakadályozni, hanem annak megvalósítására más helyszínt javasolunk. Balatonkenesén több kikötő létezik, így ott bármelyikhez kapcsolódóan lehetőség van szabad-kikötő létesítésére. Legyen ez a terület továbbra is a kispénzű vízi sportot űzők és a balatoni panorámát csodálni szerető embereké" - írta egy kenesei üdülő egyesület. Tiltakozó levelüket a Miniszterelnökségnek küldték el. A kikötőépítéssel szemben lakossági ellenállás szerveződött Siófokon is, sokan nemcsak az ötletet fogadták ellenérzésekkel, hanem azt is, hogy semmilyen lakossági fórumot nem tartottak az ügyben.