Immár 125 éve annak, hogy John S. Pemberton először kikeverte a Coca-Colát. Kezdetben kimérve kezdte  árusítani, akkor még csak naponta átlag 9 pohárral adott el. Ma - a cég közleménye szerint - egy másodperc alatt körülbelül 18 520 palack fogy.

A Coca-Cola védjegyet, amelyet már szinte mindenki ismer a világon, 1893-ban jegyezték be. Az 1900-as évek elején már az Egyesült Államok teljes területén lehet kapni az új italt, és 1914-ben már közel 415 ezer kereskedő árusította.

Az elsöprő siker miatt azonban hamisítani is kezdték, és hogy bárhol felismerhető legyen az eredeti Coca-Cola, 1915-ben megszületett az azóta szintén védjeggyé vált kontúr palack.

Európában először 1919-ben kezdték el palackozni a Coca-Colát és a sikertörténet az öreg kontinensen is folytatódott. A Coca-Cola több dologban is úttörőnek bizonyult ezek után: ez volt például az a terméklogó, ami 1950-ben a Time magazin történetében először címlapra került, de azt is említhetnénk, hogy a Coca-Cola - korát megelőzve - elsőként szerepeltetett reklámjában színesbőrű sportolókat. A brand ma egyébként a cég honlapja szerint 67 milliárd dollárt ér.

 

Jacob's Pharmacy, ahol kikeverték a Coca-Colát

 

Magyarországon 1968-ban kezdődött a hivatalos palackozás és ezzel az egyik első nemzetközi nagyvállalatként jelent meg a magyar piacon. A cég az elmúlt időszakban végrehajtott, több mint 100 milliárd forint értékű beruházások révén az egyik legnagyobb hazai adófizetővé és munkáltatóvá vált Pogány Éda, a Coca-Cola Magyarország kommunikációs igazgatója szerint.

 

Coca-Cola palack kronológia

 

Hazai vállalatként két palackozó üzemet, valamint tíz regionális elosztó központot működtet és 1400 munkatársat foglalkoztat. Az üdítők előállításához használt nyersanyagok és alapanyagok mintegy kétharmadát belföldi szállítók biztosítják a kommunikációs igazgató szerint.

A vállalat az elmúlt 5 évben megduplázta forgalmát, és négyszeresére növelte export árbevételét, amivel ma már az egyik legnagyobb árbevételű hazai élelmiszeripari céggé vált.

 

Az első negyedéves eredmény csak "megfelelt"

A legutóbbi, április végén kiadott negyedéves gyorsjelentés szeint a Coca-Cola viszont nem tudta megörvendeztetni a befektetőket: az üdítőipari óriás eredményei ugyanis "csak" megfeleltek az elemzői konszenzusnak, ami csalódást okozott a piacoknak. Az első negyedévre 10,52 milliárd dolláros bevételt és 0,86 dolláros részvényenkénti nyereséget könyvelt el a Coca-Cola az egyszeri tételek hatásait kiszűrve. A vállalat bevételei 40 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához viszonyítva, ami a Coca-Cola Enterprises észak-amerikai tevékenységeinek tavalyi felvásárlásának volt köszönhető. Az értékesítési volumen ennél jóval kisebb mértékben, 6 százalékkal emelkedett globálisan az első negyedévben év/év alapon. Az üdítőipari óriás minden régióban növelni tudta eladásait.