Ma egy 40 milliárdos tenderen futottak be Mészárosék

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő még februárban 40 milliárd forint keretösszegű nyílt közbeszerzést hirdetett a felügyelete alatt álló műemléki és nem műemléki épületek felújítására. A tender feltételei alapján sejteni lehetett, hogy a korábbi állami kiírások nyertesei futhatnak be. Így is lett: felbukkan egy Mészáros Lőrinchez sorolt cég, valamint gyerekeinek vállalkozása is.
Szabó Dániel, 2017. június 27. kedd, 11:49
Fotó: Istockphoto

Eredményt hirdettek az MNV történetének talán legnagyobb keretösszegű nyílt közbeszerzésén. Az állami tulajdonokban lévő ingatlanok nagy részének kezelője, üzemeltetője 40 milliárd forintért keresett építőipari cégeket műemléki és nem műemléki épületek felújítására. Az elkövetkező négy évre szóló keretszerződés főként magasépítési munkákra, szerkezetépítésre, gépészetre, homlokzat- és tetőszigetelésre, nyílászáró cserére, hő- és vízszigetelésre, napkollektor és napelemes rendszerek kiépítésére.

Az pedig a kiírási feltételek alapján szinte borítékolható volt, hogy a korábbi állami közbeszerzések nyertesei lehetnek csak a befutók. Csak olyan cég tehetett ajánlatot, amelynek a megelőző három lezárt üzleti év egyikében sem volt negatív a mérlege, továbbá a saját tőkéje az utolsó lezárt üzleti évben elérte a 900 millió forintot. Referenciaként pedig az elmúlt öt évből fel kellett mutatni egy legalább 6 milliárdos magasépítési, egy 800 milliós műemlék felújítási, egy 3,6 milliárd forintos sport célú épület építési vagy felújítási, továbbá egy 1,4 milliárdos mélygarázs és egy 2,2 milliárdos utólagos szigetelési referenciát.

A megszokott nevek

Az uniós közbeszerzési értesítőből kiderült, a befutók pedig mind kivétel nélkül az elmúlt évek sikeres közbeszerzői. Az egyik győztes, a felcsúti, Mészáros Lőrinc gyerekei által vezetett Fejér-B.Á.L. Zrt. lett. Többek között a cég futott be a Kerepesi úti Nemzeti Lovarda felújítására kiírt pályázaton, melyet 2,5 milliárdos árajánlattal nyertek meg az MNV gigatenderén is győztes West Hungária Bauval (WHB) közösen.

Utóbbi Paár Attila tulajdonában áll, 2016-ban 25,4 milliárdos nettó árbevételt ért el, mellette 2 milliárd forint profitja volt. A WHB részt vesz többek közt a Budai vár felújításában (három beruházásban 7 milliárd forintért), óriás ugrótornyot épít a budapesti úszó vb-re (3,9 milliárd forint). Alvállalkozóként pedig érdekelt a Puskás Ferenc Stadion építésében és bontásában is. (Paár Attila a Napi.hu gondozásában megjelenő A 100 leggazdagabb 2017 című kiadványa szerint a 25,5 milliárdosra becsült vagyonával a 32. leggazdagabb magyar.)

Ebben a projektben a vagyonkezelő tenderének egy másik nyertese, a zalaegerszegi ZÁÉV Építőipari Zrt. is érdekelt. Sőt, ez a cég főkivitelező a Népstadion körüli nettó 150 milliárdos munkákban, vagyis minden alvállalkozó alá és a Magyar Épító alá tartozik. A ZÁÉV 2015 júliusában került új többségi tulajdonoshoz, a Pannon Speed Pro Vagyonkezelő Zrt.-hez, ennek tulajdonosa a cégadatok szerint a ZÁÉV régi-új vezérigazgatója, Peresztegi Imre. A valódi tulajdonos azonban a zalaegerszegi, városi pletyka és az építőipari berkekből származó információk szerint Mészáros Lőrinc lehet.

A vizesvébén megismert arcok

A közbeszerzés negyedik nyertese a miskolci székhelyű Zeron Zrt., mely pályázott az idei vizes világbajnokság több beruházására is. Azonban sem a balatonfüredi mélygarázsépítést, sem a helyi uszodafelújításra kiírt tenderen nem nyert. Cserébe dolgozott a Terézvárosi Vagyonkezelő Kft-nek és a Készenléti Rendőrségnek az elmúlt évben. A vizes világbajnokság pályázatai sikeresebben szerepelt az MNV-tender ötödik győztese, a Penta Industry Kft., amely a szinkronúszás és felkészülési létesítmények tervezésére, valamint kivitelezését végezheti el 4 milliárd 899 millió forinttal.

A hatodik nyertes is ismerős lehet az idei év budapesti és balatonfüredi nagy sporteseményéről: Az akkreditációs központ - amely jelenleg szikvízüzem - tervezését és kivitelezését a Nyírépszer Hungária Kft. végezheti 349 millió forintért. Valamint a Dagály uszoda körüli létesítmények tervezője és kivitelezője is a cég lett 902 millió forint ellenében.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Warlock, 2017.06.27 13:30

@lomb: "Általános jótanácsként irigység ellen: tanulhatott volna..."

Mint pl. Mészáros Lőrinc mi? Ő is sokat tanult...

Te... szerencsétlen sötét fideszdroid... Mielőtt ekkora ökörséget leírsz, és vígan hahaházol a saját sötétségeden, legalább gondolkodnál... istenem... nem megy, mi?

Tökkelütött bérkommentelő dubajbohóc...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

gyurta, 2017.06.27 13:17

@hedviga:
Magyarország magyaroké, de vannak a többinél magyarabbak, mint Mészáros Lőrinc és gazdái. Erről szól a történet. A népnek ott a mákony, Hofi szerint a kábítás a máktól van a du(mák)tól!
Orwell után szabadon: minden ember egyenlő de vannak egyenlőbbek.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

hedviga, 2017.06.27 13:11

Nézze, most ez a világtrend, ehhez kell alkalmazkodni. Az okos doktor bácsi és egyetemi tanár pedig örüljön, ha egy panelban lakhat, legalábbis ebben az országban.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

hedviga, 2017.06.27 13:05

.......A Mario Draghi is tegnap szólította fel az EU-t, hogy segítsék meg a szegényebb országokat és a szegényebb embereket, igazságosabban osszák el a megtermelt javakat az országok és az emberek között is!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

hedviga, 2017.06.27 13:01

@MMM108WWW: .....abban viszont önnek teljesen igaza van, hogy Magyarország minden egyes polgára nyugodtan felteheti azt a kérdést, hogy miért a Mészáros Lőrinc, miért nem én? De erre találták ki a tőzsdét és a befektetési alapokat, ahol a széles sávú internetnek köszönhetően egy átlag ember is tud profitálni a cégek által elért eredményekből, most már a Mészáros Lőrincéiből is.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html