Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A Mádl Ferenc által lakott XII. kerületi, Béla király úti épületkomplexumot az Orbán-kormány 2002-ben 3,7 milliárd forintért adta el az MFB Rt.-nek. Az új köztársasági elnök már nem költözhet a rezidenciába, az ingatlanegyüttest – a tervek szerint lakópark céljára – kiárusítják. Sólyom eddig négy ingatlant tekintett meg, ezek közül egy felelt meg a rezidencia alapvető funkciójának: annak, hogy a privát lakórész el legyen választva a vendégek fogadására szolgáló tértől. A kiszemelt épület a bizonytalan határidejű kiürítés után alapos felújításra szorul, ezért nem várható, hogy a volt Ab-elnök egy éven belül beköltözik – adta hírül Wéber Ferenc, a köztársasági elnök sajtófőnöke. Az MFB korábban több mint kétmilliárd forint előleget fizetett, hogy a kieső rezidenciákat megépíthessék, ám ez nem történt meg, ezért a távozó köztársasági elnök a Béla király úti rezidenciáról egyelőre nem költözik ki. Abban a rózsadombi társasházban, ahol Mádl Ferenc és felesége részére lakást vásároltak, emeletráépítésbe kezdtek, ezért a munkák befejezéséig Mádlék maradnak.