A palyazat.gov.hu oldalon a napokban tették közzé, hogy módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent "Mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás" című felhívás. Ennek értelmében a mezőgazdasági biztosítások díjához nyújtott éves keretösszeg a 2021. évtől kezdődően már tizenegy milliárd forintra emelkedik. A gazdálkodók az ebbe a körbe tartozó biztosítások díjának legfeljebb 70 százalékát utólagos támogatásként kaphatják vissza.

Már tizedik éve működik az új rendszer

A rendszer 2012 óta működik, ennek keretében a mezőgazdasági biztosítások kötését uniós forrásokat is felhasználó díjtámogatással ösztönzik a gazdáknak. Kilenc éve még másfél milliárd forint alatt maradt a támogatott mezőgazdasági biztosítások teljes állománydíja, tavaly már meghaladta a 14,5 milliárd forintot. A megnövelt támogatási keretösszeg pedig lehetővé teszi, hogy hasonlóan dinamikus növekedés mellett is magas tudjon maradni a támogatási intenzitás. (A keret túligénylése esetén ugyanis a 70 százalékos maximális szint arányosan lejjebb csökken.)

Az előző évekhez hasonlóan a gazdálkodók - a biztosított növénykultúrától, illetve a káreseményektől függően - most is háromféle konstrukció (A-, B- és C típusú biztosítási szerződések) közül választhatnak, a díjtámogatásra pedig április elejétől pályázhatnak. (Az "A" típusú ún. csomagbiztosítás keretében 8 meghatározott kárnem mindegyikére együttesen köthető biztosítás a hazánkban legnagyobb területen termesztett szántóföldi növénykultúrákra, valamint ültetvényekre. A "B" típusú biztosítás ültetvény és zöldségkultúrákra köthető 8 kárnemre, míg a "C" típusú biztosítás esetén a termelő a szántóföldi növénykultúráit biztosíthatja a 8 kárnem közül egyre vagy többre.)

A termelőknek meg kell kötni a jogosultsági feltételeknek megfelelő biztosítási szerződést, s be kell nyújtaniuk az Egységes Kérelmet, megjelölve abban, hogy igénylik ezt a támogatást.

Három biztosító és hét egyesület kínálja

A gazdálkodók három biztosítótársaság, egy fióktelep és hét egyesület kínálatából választhatnak (közülük az Allianz, a Generali, a Groupama, illetve az Agrár Biztosító tagja a Mabisznak). Biztosítási díjtámogatás viszont csak a ténylegesen megfizetett biztosítási díj alapján nyújtható. Az egységes kárenyhítő alapból is csak azok a termelők jogosultak a megítélt juttatás teljes összegére, akik rendelkeznek a hozamérték legalább 50 százalékára vonatkozó az adott növénykultúrára jellemző káreseményre kiterjedő mezőgazdasági biztosítási szerződéssel, amit díjtámogatott mezőgazdasági biztosítással is teljesíthetnek. Megfelelő biztosítás hiányában az egyébként járó kárenyhítő juttatásnak csak a felére jogosultak.

Mint az Nagy István agrárminiszternek a biztosítási piac szereplőivel folytatott februári találkozóján is megfogalmazódott, az Európai Unióban Magyarországon működik a legkiterjedtebb mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer. A kilenc éve megújult agrárkár-enyhítés és növénybiztosítási díjtámogatás mellett 2018 óta üzemel az országos lefedettséget biztosító jégkármérséklés, az idei évtől pedig elérhető a mezőgazdasági krízisbiztosítás is. (Ez a rendszer a biztosítók által értékesített termékektől függetlenül működik.)

"Ezen eszközök egymással összhangban és egymást erősítve működnek a leghatékonyabban. Az állami mezőgazdasági krízisbiztosítás nem helyettesíti, hanem kiegészíti a piaci biztosítók által forgalmazott, a minisztériummal közösen kifejlesztett díjtámogatott növénybiztosításokat" - szögezi le a találkozóról kiadott közlemény. A mezőgazdasági krízisbiztosítás a termelők bármilyen okból - például piacvesztés, inputanyag költség növekedése, állatleölés, kedvezőtlen időjárás, új koronavírus miatti gazdasági nehézségek - bekövetkezett, 30 százalékot meghaladó jövedelem-kieséseit kompenzálja. A rendszerhez februártól lehet csatlakozni, önkéntesen.