Macerás ügy: a kormány inkább lemond 200 milliárd forintról

A kormány nem szándékozik utólag behajtani a cégektől az elmaradt, a több mint 200 milliárd forintnyi ajándékozási illetéket.
Baka Zoltán, 2006. november 23. csütörtök, 12:10
Fotó:

A szóban forgó illetéket elvileg azoknak a cégeknek kellett volna megfizetniük, amelyek visszafizetési kötelezettség nélküli támogatást vagy ingyen eszközt kaptak egy másik vállalkozástól. Amint arról korábban beszámoltunk, az illetékhivatalok tudtak arról, hogy a cégek ilyen címen sohasem fizettek, információ hiányában azonban nem tudták beszedni a pénzt.

A kormánynak nem volt olyan célja az illetéktörvény módosításával, hogy lehetőséget teremtsen azon társaságok öt évre visszamenőleges ellenőrzésére, amelyek cégcsoporton belüli ingyenes eszközátadás után nem fizettek illetéket - mondta Veres János a NAPI Online kérdésére a KPMG adókonferenciáján. A pénzügyminiszter hozzátette: bár a hatályos törvény ez ügyben világosan fogalmaz, ha szükséges, készek olyan adómódosító javaslat elfogadására, amelyik egyértelművé teszi, hogy a cégeknek visszamenőlegesen nem kell ezt a terhet megfizetniük.

László Csaba, a KPMG adópartnere úgy vélte, hogy a cégek a jövőben sem fogják megfizetni ezt az illetéket, hanem a tőkejuttatás más formáit fogják preferálni.

Veres elmondta: jövő év júliusig megszületik az egységes vagyonkezelésről szóló törvény, amiben az ÁPV, a Kincstári Vagyonkezelő Igazgatóság, a Nemzeti Földalap és a tárcáknál lévő vagyonkezelő szervek egységesítéséről rendelkeznek majd.

HOZZÁSZÓLÁSOK