Maffiafilmbe illő ügy - lépett az ügyészség

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentésére indult ügyben egy ismert budapesti üzletembert és annak bűntársát egy eltulajdonított luxusautóval kapcsolatban elkövetett orgazdasággal vádolja az ügyészség.
Szabó Dániel, 2018. április 4. szerda, 11:19

A szövevényes ügy vádirata szerint egy ismeretlen személy február 1-2. éjjelén egy III. kerületi parkolóból eltulajdonított egy Magyarországra egy nappal korábban behozott, jelentős értékű gépjárművet - az autót szállító tehergépkocsival együtt. A két gépjármű együttes értéke mintegy 40 millió forint volt.

Az ellopott luxusautó egy nagy értékű gépkocsik bérbeadásával foglalkozó cég tulajdonában állt, amelynek vezetője megbízott egy kiterjedt kapcsolatrendszerrel bíró - magánnyomozással is foglalkozó - férfit azzal, hogy sikerdíj ellenében találja meg neki az autót. Így jutottak arra, hogy a gépkocsi eltulajdonításával egy Pest megyei illetőségű férfi hozható összefüggésbe. A férfi a vád szerint egy társával felkereste azt, akit a lopással gyanúsítottak és megfenyegették annak családját, hogy árulja el, hol van a keresett ember. A férfit ezt követően megtalálták, aki azonban tagadta, hogy köze lett volna az autólopáshoz - írja le az esetet közleményében a Budapesti Nyomozó Ügyészség.

Az autó megtalálásával megbízott, fenyegetőző férfit és társát a fentiek miatt kényszerítés bűntettével vádolta meg az ügyészség.

Mindeközben az ügy első rendű vádlottja tudomást szerzett az ellopott luxusautóról, valamint arról is, hogy a gépkocsit egy a tulajdonos által megbízott férfi (a fentiek szerint, a negyed rendű vádlott) keresi. A vád szerint felkereste, és közölte vele, hogy pénzért vissza tudja hozatni a luxusautót. Mindehhez egy társa, egy budapesti üzletember (másod rendű vádlott) közreműködését kérte, akinek ezért cserébe 500 000 forintot ígért.

Az I. rendű és II. rendű vádlott ezután egy találkozó alkalmával a másik félnek azt az ajánlatot tette, hogy  az eltulajdonított autót 3,5 millió forintért cserébe szerzik vissza. Az egyeztetések során végül abban állapodtak meg, hogy az eltulajdonított gépkocsi visszaszerzésért 500 000 forintot kapnak.

Az autó átadására 2017. február 19-én került sor Esztergom külterületén. Ezt követően a terhelteket a nyomozók - egyiküket a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren - elfogták.

HOZZÁSZÓLÁSOK