A Felvételi Információs Szolgálat (FISZ) országos középiskolai kutatásában részt vett diákok fele teljes mértékben egyetért a ponthatárok emelésével. A tavalyi év tapasztalatai alátámasztják a diákok elvárásait. 2008-ban egy átlagos felvételiző 343 pontot ért el, és egy szakon sem kellett a maximumot teljesíteni. Kiemelkedő 475-ös ponthatár egyedül a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi gazdálkodás szakán volt, a diákok 85 százaléka így pótfelvételi nélkül jutott be a választott egyetemre vagy főiskolára.

Az idei évben felvételizők nem véletlenül optimisták: 73 százalékuk hisz benne, hogy az érettségi évében felveszik, és további 20 százalékuk gondolja, hogy legkésőbb az érettségit követő évben bekerül. Mindössze 2 százalék nyilatkozott úgy, hogy egyáltalán nem számít sikeres felvételire. A bejutással kapcsolatban legbizakodóbbak a műszaki (86 százalék), jogi és igazgatási (81 százalék), bölcsészettudományi (79 százalék), valamint orvosi (79 százalék) pályára készülő diákok.

A kutatás alapján megjósolható az is, hogy a következő két évben mely területeken várható a ponthatárok emelkedése: a művészeti, orvosi, társadalomtudományi és informatikai pályák az ideinél jóval népszerűbbek lesznek, míg a jelenleg közkedvelt gazdasági terület visszaesésre számíthat.

(264 érettségit adó középiskola 3086 diákja vett részt a kutatásban, akik 2008-ban, 2009-ben, 2010-ben tesznek érettségi vizsgát, és biztosan szeretnének továbbtanulni valamely felsőoktatási intézményben).