Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A magyar kormány tudatosan gyengíti a forintot, mivel ezzel 1000 milliárd forint pluszpénzhez tudta juttatni "haveri körét, az oligarchákat" - idézte a politikus szavait az MTI.

A gyenge forint ugyanakkor ellentétes a bérből és fizetésből élők érdekeivel, akiknek jelentősen nehezedett az életük a kedvezőtlen forint-euró árfolyam, valamint a "brutális infláció" miatt.

Az MSZP politikusa emlékeztetett arra, 2010-ben 280 forint körüli euróárfolyamon adták át a kormányzást a Fidesznek, az európai közös fizetőeszköz pedig mostanában 350 forintnál is drágábbá vált.

Ujhelyi István elmondta, Orbán Viktor miniszterelnök azért sem gondolja komolyan az euró bevezetését, mivel azzal bebetonozná Magyarország uniós tagságát és elvesztené azt a játékterét, amellyel egyrészt Brüsszelt zsarolja, másrészt Moszkvának és más keleti diktatúráknak udvarol.