Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az előrejelzések alapján a nyugati megyékben a kezdeti hószállingózást, gyenge havazást követően ónos esőre, fagyott esőre, majd esőre egyaránt számítani kell. Kiemelten Zala megyében, Vas és Győr-Moson-Sopron megyék keleti részén, valamint az ettől kissé keletebbre fekvő területeken az éjféli óráktól kezdve egészen csütörtök délelőttig számíthatnak a közlekedők ónos esőre, emiatt pedig hosszabb menetidőre.

A csapadék halmazállapota csütörtök napközben egyre nagyobb területen esőre vált át, ónos eső, havas eső, havazás legtovább a nyugati határ mentén fordulhat elő, egyre gyengülő intenzitás mellett.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei a következő napokban is 12 órás, váltott műszakokban, 0-24 órás szolgálatot biztosítva végzik a szükséges téli útüzemeltetési feladatokat. A síkosságmentesítési munkákat az előírások szerint az egyes útszakaszok forgalomnagysága és az úthálózatban betöltött szerepük szerint látják el:

először az autópályákon, autóutakon és főutakon, majd a felüljárókon és hidakon kezdik meg a beavatkozást, ezt követik a településeket összekötő mellékutak, illetve alacsony forgalmú bekötőutak hóeltakarítása vagy síkosságmentesítése.

Ónos eső esetén a lehetséges helyszíneken megelőző sószórást végeznek a szakemberek. Ez ugyanakkor csak ott lehet hatásos, ahol kisebb mennyiségű fagyott eső hull, ugyanis az esőzésből átforduló csapadék könnyen lemoshatja a burkolatról a megelőzésképpen kijuttatott síkosságmentesítő anyagokat is, így az ónos eső azonnal a burkolatra tud fagyni. Ráadásul az ónos eső ideje alatt a beavatkozási idők is hosszabbak.

Országos előrejelzés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint csütörtökre virradó éjszaka az ország nyugati felében számíthatunk több és vastagabb felhőtakaróra, míg keletebbre vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet, ott derült tájak is lehetnek. A Dunántúl nyugati felében több helyen valószínű vegyes halmazállapotú csapadék: az ónos eső és a fagyott eső mellett főként a nyugati, északnyugati határvidéken havazás, néhol eső is lehet. A délkeleti, keleti szél több helyen megélénkül, helyenként meg is erősödik. A hőmérséklet hajnalban általában 0 és -6 fok között várható, de északkeleten ennél hidegebb is lehet.

Csütörtökön a Dunántúlon többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, másutt vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet. Délelőtt a Dunántúlon, délutántól a középső országrészben is többfelé fordul elő eső, de a nyugati határvidéken havazás, havas eső, eleinte ónos eső is lehet. A keleti, délkeleti szél több helyen megélénkül, főként a középső országrészben meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és -6 fok között alakul, de északkeleten kissé hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 2 és 9 fok között várható, de a nyugati határvidéken csak -1, +1 fok körül valószínű.

Pénteken hosszabb-rövidebb napos időszakok főleg a Tiszántúlon lehetnek, másutt inkább közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Hajnalban főként nyugaton, délnyugaton kialakulhatnak ködfoltok. A déli órákig elsősorban a nyugati és a középső országrészben várható szórványosan eső, hajnalban, reggel néhol még fagyott eső, ónos eső is előfordul. Délutántól számottevő csapadék nem valószínű. A déli, délkeleti szél többfelé megélénkül, a Kisalföldön, illetve a Dél-Alföldön időnként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet Általában 3 és 8 fok között alakul, de délkeleten néhol 9, 11 fokot is mérhetnek.