Lázár János korábbi Miniszterelnökséget vezető miniszter, mostanra Hódmezővásárhelyre visszavonult fideszes képviselő, a Magyar Tenisz Szövetség elnöke, a nemdohányzók védelméért felelős miniszterelnöki biztos éppen pénteken tette szóvá, hogy a sportszervezetet az ellehetetlenülés fenyegeti. Többek között azért, mert a szövetség számláiról két magáncég, az A-Z Produkció Kft. és az A-Z Tenisz Produkció Kft. kérelme alapján egy végrehajtó inkasszót nyújtott be. Az egykori tárcavezető ezután a tagoknak levelet írt, hogy szerinte a két cég ezt nem érdemli meg, valamint tisztességtelenül is járt el.

A kormány meghallotta a segélykiáltást, így vasárnap megjelent a Magyar Közlönyben az a határozat, amely a központi költségvetés Miniszterelnökség fejezetében szereplő tartalékból csoportosított át 2,5 milliárd forintot a civil és non-profit szervezetek támogatása jogcímcsoport javára.

A mostani pénzeső előzménye, hogy május végén azzal tetőzött a szövetség körüli botrány, hogy - a szintén fideszes politikus - Szűcs Lajos elnök a kormányhoz fordult és kért 3,5 milliárdos konszolidációt a szövetség számára. A Napi.hu akkori értesülései szerint a rekordhiány kérdése a kormányülésen is téma volt, és úgy tűnik, hogy a teniszezők meg is kapják ezt a támogatást, viszont ennek feltétele egy új elnökség, vezetés és elnök megválasztása.

Miután július végén Lázár János lett a Magyar Tenisz Szövetség elnöke, elhárult az akadály az adófizetők pénzéből történő támogatás elől.