Magyar cégek kapcsolódhatnak be az Egyesült Arab Emírségek városfejlesztési beruházásaiba

Új lehetőségek nyílnak a magyar vállalkozások számára az Egyesült Arab Emírségekben a két ország között a napokban megszülető gazdasági együttműködési megállapodásnak köszönhetően - jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Egyesült Arab Emírségek gazdasági miniszterével, Szultán bin Szaíd Al Manszúrival folytatott megbeszélését követően.
MTI, 2015. szeptember 14. hétfő, 19:46
Fotó: Napi.hu

A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint az emirátusok gazdasági miniszterét és az általa vezetett delegációt hivatalában fogadta Varga Mihály. A nemzetgazdasági tárca vezetője kifejtette: a gazdasági együttműködési megállapodás, amelyet a napokban írnak alá, a két ország közötti kapcsolatok elmélyítését szolgálja. Ez a megállapodás, valamint az 1990 óta meglévő diplomáciai kapcsolatok, illetve a 2013-ban kötött, a kettős adóztatás elkerüléséről kötött szerződés az alapja a két ország közötti hosszú távú gazdasági együttműködésnek.

A közlemény szerint a nemzetgazdasági tárca vezetője úgy vélte: a magyar cégek sikeresen kapcsolódhatnak be az Emírségek városfejlesztési beruházásaiba. A két miniszter lehetőséget látott a mélyebb együttműködésre az innováció,az élelmiszeripar és a vízgazdálkodás területén is.

Varga Mihály felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország a gazdaság elmúlt években nyújtott teljesítménye alapján a térség egyik legmegbízhatóbb országává vált. A stabil növekedési pálya, a háztartások fogyasztásának élénkülése, valamint a visszafogott inflációs környezet az Emírségek vállalatai számára is kedvező befektetői környezetet kínál.

Varga Mihály a sikeres együttműködések között megemlítette az Emirates Group tavaly év végi beruházását: a légitársaság hat globális ügyfélszolgálatának egyikét Budapestre helyezte, s a több milliárd forintos fejlesztés révén 300 új munkahelyet hozott létre a magyar fővárosban. A magyar gazdasági miniszter a dubai székhelyű Taghleef Industries tiszaújvárosi csomagolóeszköz-gyártó üzemének létesítését, illetve az emírségekbeli cégek szállodaipari beruházásait is példaértékűnek nevezte. Ez utóbbiak Magyarország turisztikai vonzerejét növelik, ugyanúgy, mint a tavaly és tavalyelőtt elindult légi járatok Budapest és Dubai között. A megbeszélésen a felek felvetették egy élelmiszer-logisztikai központ magyarországi létesítésének lehetőségét is.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

hunorti, 2015.09.14 20:29

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matolcsy, 2015.09.14 20:20

"Lófaszt mama!" - by Gyurcsány Ferenc.
A magyar stadionépítők 200 mecsetet építhetnek Németországban.
Allah akbár!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

isabella, 2015.09.14 20:10

Építhetik a városokat és az egyetemeket az arab emírségben a szíriaiaknak. Szívesen segítünk abban is. Magyarország egy szegény ország, ők pedig egy nagyon gazdag arab állam.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

isabella, 2015.09.14 20:07

Nagyon helyes, támogatni kell egymást.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Helianthus, 2015.09.14 19:54

,,A két miniszter lehetőséget látott a mélyebb együttműködésre az innováció,az élelmiszeripar"

Lehet turbózni a mezőgazdaságot, hogy bioélelmiszereket is tudjon nagyban termelni - jó pénzért, jó fizetésekkel.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html