Magyar Idők: Colleen Bell "puha", nem elég konfrontatív

Colleen Bell budapesti amerikai nagykövet szerdán konzultációra utazik Washingtonba, ahol az Európa-ügyi helyettes államtitkárhoz lesz hivatalos – írja a szerdai Magyar Idők. A lap amerikai forrásból úgy értesült, hogy Victoria Nuland szerint Bell "puha", nem elég konfrontatív, és ezért is akar vele találkozni.
Napi.hu, 2015. november 4. szerda, 11:25
Fotó: Napi.hu

A Magyar Idők cikkében azt írják: Collen Bell a Corvinus Egyetemen elmondott felszólalásával nem tartalmilag keltett feltűnést, hanem azzal, hogy hosszú szünet után újrakezdte a magyarországi demokráciával, a sajtószabadsággal, a korrupcióval kapcsolatos amerikai kritikák sorát. A nagykövet egyebek mellett azt mondta, hogy a magyarországi korrupció "szerinte súlyos aggodalmakra ad okot", a kormány "keménykezű taktikát" folytat a civil szervezetekkel szemben, korlátozza az igazságszolgáltatás, beleértve az Alkotmánybíróság szerepét, valamint a médiaszabadságot, továbbá "egyesek intoleráns módon szólnak a menekültekről".

Szijjártó Péter külügyminiszter úgy reagált: a felvetett kérdéseket Magyarország az EU-val vitatja, illetve vitatta meg, és azokat le is zárta.

Colleen Bell később a Népszabadságnak azt mondta: a kormányt kritizáló beszédében nem volt semmi újdonság, ugyanakkor megismételte, hogy aggódnak a korrupció és a sajtószabadság miatt is - jegyzi meg a hvg.hu.

A kormánypárti Magyar Idők értesülései szerint az amerikai bírálatok mostantól újra rendszeressé válhatnak.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

mirko, 2015.11.04 22:09

@laci_52:
Micsoda kérdés, még a végén üdvözül a szovjet teso, kiderül, hogy a népek szabadságáért dolgoztak szerte a világon.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

laci_52, 2015.11.04 21:58

Szerintem pedig a USA-nak kellene puhábbnak, nem ennyire konfrontatívnak lennie. Mert most mi az USA? Világcsendőr, aki mindenhol habozás nélkül beavatkozik, ha az érdekei úgy kívánják. Az "átkosban" ezt úgy hívták, hogy imperializmus. Lehet, hogy igazuk volt?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

mirko, 2015.11.04 20:19

"Igy olvasom, olvassátok mert távol áll tőle a tárgyilagosság!"
A Magyar Időknek csak "költészetre" futja, valójában a nagykövet asszony magánrendezvény, egy esküvő miatt utazik haza.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

mirko, 2015.11.04 19:08

"A Magyar Idők a korábbi Napi Gazdaság helyébe lépő kormánypárti, magát konzervatívként meghatározó napilap. A lap tulajdonosa a Századvég Gazdaságkutató Zrt."
Igy olvasom, olvassátok mert távol áll tőle a tárgyilagosság!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Heliantusz, 2015.11.04 18:43

@Pluralista:

,,Miért buktatnák meg? Ők rakták ide bólogatójánosnak, azóta is madzagon rángatják mint valami bábút, a hozzád hasonló ostoba birkáknak ugyan néha csinálnak egy kis műbalhét, de közben pl. már több nálunk az amerikai katona, mint orosz valaha is volt, ostoba."

Azért buktatják meg, mert Viktor a gazdái nyakába nőt.
Értelmes ember, Orbán két nyársat tart a tűzbe (ahogyan ő hiszi), de legalább ne abba a kettőbe tartaná, amely közé került (népe és a nyugati főnökei).
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html