Koronavírus: a magyar halálozási adat az egyik legsúlyosabb Európában

Miközben az esetszámok csökkennek, amitől a kormány és a járványügyi szakemberek is azt várják, hogy idővel a halálozási adatok is lefelé mutató trendbe kerülnek. Egyelőre azonban a súlyosan fertőzött országokban sem olyan magas a halálozás, mint Magyarországon.
Szabó Dániel, 2020. december 22. kedd, 13:31
Fotó: MTI Fotó / Szigetváry Zsolt

A keddi adatok szerint csak 1238 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma, ami október óta nem látott alacsony szint. Nem véletlen, hogy az elmúlt hét csökkenő trendje alapján Müller Cecília tisztifőorvos, valamint Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és a kormány más képviselői is arról beszéltek, hogy a második hullám csúcsán talán túllehet Magyarország. Viszont a kedvező fertőzési adatokat nem követte egyelőre a halálozási mutatók csökkenése, negyedik napja haladja meg a napon belüli exitálások száma a 180-as számot.

Ha lakosságarányos közzelítéssel, egymillió főre osztva nézzük meg a halálozási adaokat, akkor az látszik, hogy a Magyarországnál sokkal súlyosabb járványügyi problémákkal küzdő országokban - az Egyesült Államokban, Ukrajnában, Romániában - sem olyan rossz a mortalitás. Ennek okai egyelőre nem ismertek, de az alábbi grafikon, amely az új halálozások számát egy hétnapos mozgóátlagra vetítve, vagyis a trendről képet adva ábrázolja a helyzetet, jól látszik, hogy csak a szomszédos Szlovéniában és Horvátországban veszélyesebb csak a koronavírus-járvány. Mind a két ország teljes vagy ahhoz közeli lezárásba menekült az elmúlt időszakban.

A statisztikákat megnézve jól látszik, hogy magas itthon a kórházi betegekre jutó halálozások száma is: az elmúlt hét napot tekintve 1,89 százalékról 2,63 százalékra is emelkedett ez a mutató vasárnapra. A hétvégi adatok csúszása miatt az a pénteki/szombati eseteket jelentette, a hétvégi adatok inkább a hétfői és keddi arányokban látszanak, de a hagyományos kevésbé intenzív hétvégi adatfeldolgozás mellett is 2,58 és 2,53 százaléka volt a kórházi kezeltekre vetített halálozási aranyszám.

A különbség az új esetek és a halálozás között annyira nem meglepő, mert 10-14 napos átlagos eltolódás van a kettő között, de két hete már volt egy csökkenés a napi új eseteknél, 2219-3221 volt a napi szám az 5-6 ezres adatokhoz képest, amik az előző időszakból jöttek. Ez viszont még nem jelent meg mostanra a mortalitásban.

Ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy tartós lesz az új esetek csökkenő száma: a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) által közzé tett 51. heti adatok alapján Békéscsabán, Nyíregyházán, Szekszárdon és a Budapest környéki településeken (Tököl, Biatorbágy, Szigetszentmiklós, Budakeszi, Százhalombatta) emelkedik a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben. Miközben legtöbb mintában stagnál az örökítőanyag mennyisége, vagyis jöhet még felívelés az esetszámoknál is, ha nincs szerencséje az országnak.

Ezért nagyon fontos a hatályos járványügyi szabályozások és a higiéniai előírások betartása minden szakember és a hatóságok szerint is.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

krix16, 2020.12.23 00:13

@I.N.R.I.:
"A magyar KSH követhetően, nem is tagadva elkezdte a halottak számát visszafelé írni.
Két hete még csak 6171 adat mára 6500 lett."

Tudod ez úgy működik, hogy van előzetes, meg végleges adat...
(Úgy mint a gazdaság folyamatoknál...)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Jozsi3333, 2020.12.22 22:34

@I.N.R.I.:kedd 18 48
Magyarországon eddig 8500 covidos halálozás törtent.
Kb ez a helyzet Svédországban is.
Szerinted mennyit titkolnak el?
Magyarországon a hivatalos statisztika szerint is megdőlt az eves rekord.
A svedországi "heti 4000 öreget..." hogyan kell érteni, ez mennyi összesen?
Folyamatosan kevered a jellegi adatokat és az eves adatokat.
Az éves adat nincs ellentmondásban egy nullás mostani nap nullájával.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

dakujeme, 2020.12.22 22:09

A világ pánikol, most ez a trendi. Nincsenek hullahegyek a halálozási adatok sem ijesztőek.
Aki be akar sz*rni szarjon be!
Meghülyült a világ, bezárnak milliókat hogy megvédjék őket. Kurva jó!
Nagyon helyes Szentestén a karantén felfüggesztése. Ez jó húzás Orbántól. A beszari család nélküli meg bújjon az ágya alá otthon.
Egyes túlbuzgó egészségemre vigyázók, mindenkit egyedi ketrecbe zárnának mint a borjúkat a marhatelepen.
Közben meg a hideg esőben kell reszketni Magyar Posta előtt!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

henker, 2020.12.22 21:50

A fél világ a magyar halálosztó kormányt irigyli!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Brennus, 2020.12.22 21:36

@megalodon: Ott tartasz, mint az egyszeri meteorológus jóslata után, aki azt jósolta, hogy
lehet eső, lehet hó,
de lehet, hogy csak térdig érő szél fúj majd!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html